Vágólapra másolva!
A baj nem jár egyedül. Miután huszonöt pontos vereséget szenvedett Diósgyőrben a Soproni Postás nőikosárlabda-csapata, a lefújás után az öltözőben az együttes amerikai játékosa, Paige Sauer csak hűlt helyét találta sporttáskájának.

Mint azt Németh Emil, a klub ügyvezető elnöke elmondta, a táskában néhány személyes tárgy mellett többek között benne volt az amerikai center Magyarországon tartózkodó édesanyjának útlevele, a játékos bank- és hitelkártyája, mobiltelefonja, jogosítványa, soproni lakásának és autójának a kulcsa, valamint elég jelentős összegű készpénz. Az elnök hangsúlyozta: természetesen a klub azonnal feljelentést tett a rendőrségen.

Az elnök emlékeztetett: a versenykiírás tizenötödik paragrafusának hatodik pontja kimondja, hogy egy mérkőzés alatt a hazai klubnak biztosítania kell a vendégegyüttes felszerelésének s a játékosok vagyontárgyainak a biztonságát. Ennek elmulasztása miatt a Postás kártérítési panasszal fordult a szövetséghez és a ligához.

Botár László

Korábban:

Kikapott a Postás