Vágólapra másolva!
Létfontosságú győzelmet aratott a Michael Jordant még két hétig nélkülözni kénytelen Washington Wizards Seattle-ben. A fővárosiak a cserehátvéd Tyronn Lue karriercsúcsot jelentő 26 pontjával győztek, dacára annak, hogy a másik oldalon Brent Barry is beállította saját egyéni pontrekordját, a 31-et.

A Wizards Jordan térdműtétje óta a tizedik meccsét játszotta, és csak harmadszor nyert. Pillanatnyilag a Keleti főcsoport nyolcadik helyén a Charlotte áll (31-33), a Wizards kilencedik (30-35), a Miami pedig - amely kikapott a csoport éllovasától, a Netstől - 29-34-gyel tizedik, s ott van még a Toronto is (30-35).

A 'Sonicsnak már alig van épkézláb játékosa: Vladimir Radmanovic, Vin Baker, Calvin Booth és Earl Watson már eleve sérült volt, s Predrag Drobnjak, Rashard Lewis és Jerome James a meccs közben dőlt ki a sorból.

Az eszméletlen hátrányból felkapaszkodni próbáló Heat beleszaladt egy nagy zakóba East Rutherfordban, amely leginkább az idei hetedik tripla-duplájával kirukkoló Jason Kiddnek volt köszönhető. Kidd NBA-karrierje során negyvenötödik alkalommal ért el kétszámjegyű eredményt egyszerre három statisztikai kategóriában! Alonzo Mourning, a Heat centere és Kenyon Martin, a Nets bedobója összeszólalkozott a meccs vége előtt 135 másodperccel. Martin kinyújtotta a nyelvét, Mourning erre majdnem kiszúrta a szemét az ujjával. Mourningot kiállították, Martin még korábban kapott egy technikait.

A Lakers sorozatban negyedszer győzött, utolsó 13 meccsén tizenegyedik győzelmét aratta, és befogta a listavezető Sacramentót (46-18), amikor 98-92-re megverte a Clipperst a Los Angeles-i derbin. Fura egy meccs volt: a Clippers 16 megválaszolatlan ponttal 76-66-os vezetésre tett szert, arra viszont a Lakers 32-16-os hajrával felelt. Kobe Bryant az utolsó 6 és fél percben dobott 33 pontjából 14-et.

Shaquille O'Neal és Michael Olowokandi, a két nagydarab center 19 másodperccel a befejezés előtt összekülönbözött, s mindkettőjüket kiállították a második technikaival.

A kiállítások napján Tim Hardaway, a Denver viharvert veteránja is idő előtt az öltözőbe kényszerült. Ő a harmadik negyed derekán kapta kézhez az elbocsátó szép üzenetet, erre annyira dühbe jött, hogy felkapta a zsűriasztalon lévő egyik tévékészüléket, és földhöz vágta.

A monitor pattogott egy darabig, majd a kezdőkörben állt meg. Szerencsére nem robbant fel, egyben maradt. És most jön a tipikusan amerikai ízű csattanó: a meccs után mind Hardaway, mind pedig Darrell Armstrong, az Orlando irányítója kézjegyével látta el a készüléket, amit majd elárvereznek, s a bevételt jótékony célra fordítják...

Eredmények:
Seattle SuperSonics - Washington Wizards 98-103
Legjobb dobók:
B. Barry 31, Payton 29, D. Mason 17, ill. Lue 26 (5/5 tripla), Hamilton 25, Alexander 15, Laettner 12

New Jersey Nets - Miami Heat 97-78
Ld.:
Van Horn 28, Martin 14, Kidd 11 (12 lepattanó, 14 assziszt), Kittles, Aaron Williams 10-10, ill. Jackson 17, Mourning 14, R. Strickland 10

Orlando Magic - Denver Nuggets 124-102
Ld.:
McGrady 30, T. Hudson 24, Garrity, M. Williams 18-18, ill Howard 20 (11 lepattanó), McDyess 18, Harvey 13, Arroyo 11, Cheaney 10

Detroit Pistons - Utah Jazz 97-100
Ld.:
Stackhouse 24, C. Robinson 19, J. Barry 17, D. Jones 14, ill. Kirilenko 27, Marshall 16 (10 lepattanó), Collins 16, Starks 15, Stockton 14 (10 assziszt)

Minnesota Timberwolves - Indiana Pacers 85-98
Ld.:
Garnett 24 (12 lepattanó), Szczerbiak 21, Billups 11, ill. B. Miller 23, J. O'Neal 15, R. Miller 14, Tinsley 11 (10 lepattanó, 10 assziszt), Croshere 11

Memphis Grizzlies - Boston Celtics 97-103
Ld.:
Gasol 22 (12 lepattanó), Long 19, J. Williams 17, Massenburg, Battier, Solomon 11-11, ill. Walker 38, Pierce 20, Delk 11, Potapenko 10 (15 lepattanó)

Los Angeles Lakers - Los Angeles Clippers 98-92
Ld.:
Bryant 33, S. O'Neal 16 (13 lepattanó), Fox 12, Horry 10, ill. Q. Richardson 22, Brand 18 (12 lepattanó), Miles 15 (10 lepattanó), McInnis 14

Atlanta Hawks - Phoenix Suns 104-89
Ld.:
Abdur-Rahim 33 (12 lepattanó), Kukoc 23, D. Johnson 14, A. Henderson 12, Terry 11, ill. Marbury 25, Marion 16, J. Johnson 14, Cakalidisz 12 (10 lepattanó), Outlaw 11

Ch. Gáll András