Vágólapra másolva!
Remekül sikerült, 4-1-es győzelmi mérleggel zárult keleti parti túráját követően újra otthon, az Arco Arenában lépett pályára a Sacramento Kings, és 110-82-re lemosta a rájátszásból már régen kiesett Houston Rockets együttesét. Chris Webber, a hazaiak szeme fénye fantasztikus teljesítményt nyújtott, alig tudta elhibázni a gyűrűt, viszont a másik nagy "király", a szerb Peja Stojakovic már az első percben megsérült, ismét meghúzta jobb combhajlítóját, és nem is tudta folytatni. Ám a török Türkoglu és az amerikai Bobby Jackson pompásan helyettesítette, utóbbi 20 pontot, benne négy triplát termelt. A Kings 48-18-as mérlegével visszavette a vezetést a tabellán a Dallasban vereséget szenvedett Lakerstől (47-19).

Meglehet, egy az egyben a világon senki sem képes megfékezni a 143 kilós, 216 centis Shaquille O'Nealt, ám kedden este Dallasban Raef Lafrentznek, Dirk Nowitzkinak és Vang Csi-csinek, a Mavericks három óriásának együttesen sikerült.

Ha nem is megfékezni, de egy kicsit lelassítani a bajnokcsapat centerét, aki "csak" 32 pontot és 10 lepattanót gyűjtött, s ez nem volt elég a sikerhez. Nem, mert Kobe Bryant, a Lakers varázstandemének másik tagja élete egyik leggyengébb produkcióját nyújtotta: 12 pontot dobott (idei minimumrekord), 18 dobásából csak 4 volt jó. A Dallas ezt megelőzően sorozatban hétszer kapott ki a Lakerstől, a két csapat utóbbi 45 összecsapásából csak most nyert negyedszer a dallasi gárda.

Orlandóban Tracy McGrady 11 nappal azután, hogy 50 ponttal karriercsúcsot ért el, most 48-at dobott. A Milwaukee - amely ezt megelőzően sorozatban tízszer verte meg az alapszakaszban a Magic gárdáját - már csak egy meccsel előzi meg a Keleti főcsoport negyedik helyén a floridaiakat. McGrady mérlege 6/9 volt triplából, de ebben a tekintetben klubtársa, Pat Garrity rajta is túltett: hét triplát értékesített 10 kísérletből! A Magic hatodik meccsét nyerte sorozatban.

Clevelandben a Cavaliers 100-97-re verte a keleti éllovas New Jersey-t, de hogyan! 97-97-re állt a meccs, amikor 0,5 másodperccel a vége előtt oldalbedobással hozhatta játékba a labdát a hazai gárda. Ebbe az öttized másodpercbe sok minden belefért: az, hogy Lamond Murray megfogja a labdát, félfordulatot tegyen, és el is engedje azt a sarokból, a triplavonalon túlról. A Spalding a kosárban landolt, és a visszajátszás egyértelműen mutatta, hogy a labda még azelőtt hagyta el a clevelandi bedobó kezét, mielőtt a duda megszólalt volna. Igen ám, csakhogy elképzelhető, hogy az óra nem akkor indult meg, amikor Murray megkapta a labdát! Mindhárom játékvezető övén van egy nyomógombos szerkezet, s aki hármuk közül legelőször megnyomja a billentyűt, az indítja meg automatikusan a kronométert. Rod Thorn, a Nets elnöke szerint egyik bíró sem nyomott időben, magyarul egy kicsit elaludtak... Az ügy pikantériája, hogy Thorn korábban 14 éven át az NBA legfőbb szabályalkotója és a fegyelmi bizottság vezetője volt alelnöki minőségben, s minden létező óvást elutasított... A vereséggel - és azzal, hogy a Detroit Salt Lake City-ben győzött - roppant szorosság vált a párharc a keleti csoport élén: a Nets 42-25-tel vezet, a Detroit 39-27-tel második.

Eredmények:
Cleveland Cavaliers - New Jersey Nets 100-97
Legjobb dobók:
Kidd 30 (10 lepattanó, 10 assziszt), Van Horn 27, Kittles 12, ill. Ilgauskas 26 (14 lepattanó), A. Miller 23 (14 assziszt), L. Murray 17, Person 12, R. Davis 11

Miami Heat - Philadelphia 76ers 79-91
Ld.:
E. Jones 23, Mourning 21, Gatling 10, ill. Iverson 33, Coleman 20

Minnesota Timberwolves - Toronto Raptors 112-80
Ld.:
Garnett 20, Nesterovic 14 (12 lepattanó), J. Smith, Pack, Peeler 12-12, Szczerbiak, Billups 11-11, ill. Mo. Peterson 19, K. Clark 18, A. Davis, Carter 10-10

Orlando Magic - Milwaukee Bucks 101-91
Ld.:
McGrady 48 (12 lepattanó), Garrity 21, H. Grant 10 (12 lepattanó), ill. Cassell 23, Allen 22 (11 lepattanó), Redd 14, G. Robinson 13

Memphis Grizzlies - New York Knicks 92-101
Ld.:
Massenburg 19 (11 lepattanó), Williams 17 (10 assziszt), Battier 14, Gasol 13 (11 lepattanó), Long 11, ill. Houston 26, Sprewell 23, Kurt Thomas 18 (16 lepattanó), Ward 13

Chicago Bulls - Atlanta Hawks 96-102
Ld.:
J. Rose 26, Chandler, Hassell 13-13, Chandler 10 (10 lepattanó), Hoiberg 10, ill. Abdur-Rahim 25 (10 lepattanó), Terry 22, Mohammed 15, Newble, Vaughn 10-10

Dallas Mavericks - Los Angeles Lakers 114-98
Ld.:
Nash 30, Finley 22, Nowitzki 19 (11 lepattanó), Lafrentz 12 (13 lepattanó), ill. O'Neal 32 (10 lepattanó), Fox 16, Bryant 12, Fisher 10

Utah Jazz - Detroit Pistons 87-94
Ld.:
Malone 22 (11 lepattanó), Stockton 20, Marshall 13, Kirilenko 12, ill. C. Robinson, Atkins, Stackhouse 20-20, Williamson 10

Seattle Supersonics - Golden State Warriors 110-93
Ld.:
R. Lewis 26, Payton 23 (12 assziszt), B. Barry 19, D. Mason 12, ill. Fortson 21, Arenas és Foyle 12-12, Jamison és Murphy 11-11, J. Richardson 10

Sacramento Kings - Houston Rockets 110-87
Ld.:
Webber 35 (12 lepattanó 15/20 mezőnyből), B. Jackson 20, Bibby 15, Türkoglu 12, ill. Mobley 17, Cato 16, Francis 13, K. Thomas 10 (11 lepattanó)

Ch. Gáll András

Korábban:

Tovább száguld a Portland

Fórum:

New NBA fan fórum