Vágólapra másolva!
Nagyüzem lesz a hét végén a nemzetközi kézilabdakupákban. A rangosabb összecsapásokat ugyan a férfiaknál játsszák, hiszen a Fotex a Bajnokok Ligája-, a Dunaferr pedig a KEK-elődöntőjében érdekelt, a hölgyeknél viszont eldől a továbbjutás mind a Herz-FTC BL-, mind a Győri Graboplast ETO EHF-kupa-negyeddöntőjében.

A Herz-FTC kedvező előjelekkel várja a Montex Lublin elleni visszavágót, hiszen egy hete, Lengyelországban mindössze egygólos, 32-31-es vereséget szenvedett ellenfelétől. A heti programban kedden és szerdán is két-két edzés szerepelt, így készültek a lányok a vasárnapi összecsapásra. "Azt nem állítom, hogy nyugodtan ülhetünk a babérjainkon, de elégedetlenek sem lehetünk" - nyilatkozta a hazatérést követően Pádár Ildikó, a csapat kapitánya. "Mindent egybevetve bízunk a továbbjutásban, de a visszavágón jobban kell védekeznünk, mert harminckét gólt nem szabad kapnunk." A csapatban egyedül Benyáts Beatrix játéka kérdéses, a jobbátlövő még a múlt szombati edzésen sérült meg, így Lublinban nem is léphet pályára. Figyelmeztető lehet, hogy a csoportmeccsek során a lengyelek egyedül Szkopjéban kaptak ki (25-28), ám a továbbjutást eldöntő ljubljanai találkozón 27-24-re legyőzték a címvédő Krim Neutro Robertset, míg a "bevehetetlen" Volgográdban tízzel, 32-22-re győztek. A találkozó vasárnap 13.45-kor kezdődik, a két játékvezető a portugál Goulao és Macau lesz.

A Győr számára osztálykirándulással is felérhet a norvégiai túra, nemcsak a gárda fiatal játékosai, de az itthon mutatott forma alapján is. A norvég bajnokságban is szenvedő Gjövik og Vardal HK együttesét már Győrött kioktatták a korszerű kézilabda tudományára, és a 38-24-es siker arra predesztinálja Görbiczéket, hogy idegenben is a győzelemre hajtsanak. A találkozó szombaton 17 órakor kezdődik, a két játékvezető, Van der Helm és Wiebrands, Hollandiából érkezik majd.

Spanyol ellenféllel szemben, hazai környezetben kezdi meg Bajnokok Ligája-elődöntőbeli szereplését a Fotex-Veszprém együttese, ellenfele ráadásul a címvédő, bajnokságában jelenleg az élen álló Portland San Antonio lesz. A pamplonai csapat igazi világklasszisokból áll, még aki nem kézilabda-szakember, az is felhördül a francia Richardson, az orosz Kiszeljov vagy a fehérorosz Jakimovics neve hallatán. A legismertebb mégis Vladimir Rivero lehet, aki alig egy éve a Dunaferr színeiben még Hernandezként kergette őrületbe a veszprémieket. A kiváló kubai kapus a csapat honlapján elmondta: örül a Fotexnek. "Nem baj, hogy nem a Kolding vagy a Magdeburg az ellenfelünk, hiszen mindkét csapat vert már meg bennünket. A Veszprémmel viszont még nem játszottunk. Spanyolországban fog eldőlni a továbbjutás, ami mindenképpen az új csapatom mellett szól."

A baszkok 1999-ben megnyerték a Király-kupát, egy évre rá pedig már a KEK-fináléban diadalmaskodtak a Dunaferrel szemben. A sikersztori azonban itt még nem ért véget, a Pamplona azonnal elhódította a Szuperkupát is, a győzelem értékét növeli, hogy a nagy ellenlábas, FC Barcelona csapatát győzte le a mindent eldöntő találkozón.

A csúcsra tavaly ért fel a Portland San Antonio, amikor egész Európa királyává koronázták őket. A Bajnokok Ligája győzelem felé megint a katalán sztárcsapat testén keresztül vezetett az út, a baszkok összesítésben három találattal múlták felül a barcelonaiakat.

A magyarok esélyeit növeli, hogy a Pamplona ebben a BL-sorozatban nem nyújt meggyőző teljesítményt. A hazájában listavezető gárda a csoportmeccsek során az IF Koldingtól idegenben egy góllal kapott ki, míg hazai környezetben csak döntetlenre végzett a dánokkal.

A veszprémiek magabiztosan nyerték a honi pontvadászat alapszakaszát, míg a rájátszást egy sima győzelemmel kezdték a Pécsi KK csapata ellen. A Fotex ebben a szezonban az összes tétmeccset megnyerte (a Magdeburg és a Dunaferr elleni vereség már sehol sem számított), a BL csoportkörében mindenkit megelőzve elsőként jutott a negyeddöntőbe, ahol a szintén spanyol Leónt kettős győzelemmel söpörte ki a küzdelemből.

A veszprémieknél mindenki egészséges, és hogy a hangulatra nem lesz panasz, arra már most felhívja a figyelmet a Fotex-Veszprém honlapja: "A Fotex KC tájékoztatja szurkolóit, hogy a BL elődöntő mérkőzésre minden jegy elfogyott!" Az összecsapás egyébként vasárnap 15.45-kor kezdődik, vezeti: Oie, Hogsnes (norvégok).

A Portland San Antonio kerete:
kapusok: Vladimir Rivero (kubai), Alexandru Buligan (román)
mezőnyjátékosok: Daniel Areste Anduaga, Oscar Mainer Sanmartín, Javier Ortigosa Contin, Mateo Garralda Larumbe, Alberto Martín Goni, Oleg Kiszeljov (orosz), Alberto Urdiales Márquez, Jackson Richardson (francia), Ambrosio Martín Cedres, Dirk Beuchler (német), Mihail Jakimovics (fehérorosz), Juancho Pérez Márquez

Nem sokkal könnyebb a helyzete a Dunaferrnek sem, hiszen Imre Vilmos tanítványai is a címvédővel kerültek szembe. Viszont a Fotex elleni bajnokin mutatott szenzációs játékkal még a német Flensburg-Handewitt együttesét is meg lehet lepni. A gárda edzője dán, így nem meglepő, hogy Rasmussen nagyon bízik honfitársaiban, a balátlövő Jeppesenben, az irányító Kasper Nielsenben, vagy éppen a két szélsőben (Christiansen, Stryger). A Dunaferrnél nincsen sérült, már a formahanyatlás miatt pihentetett Décsi is harcra kész. Az összecsapás szombaton, 18 órakor kezdődik Dunaújvárosban, a két játékvezető, Liachovicius és Paskevicius Litvániából érkezik - ami az újvárosi átlövő, Marcinkevicius miatt lehet, nem is lesz hátrány.

A Flensburg-Handewitt kerete:
kapusok: Jan Holpert, Frode Scheie (norvég)
mezőnyjátékosok: Lars Krogh Jeppesen (dán), Jan Fegter, Joachim Boldsen, Bogdan Wenta, Kasper Nielsen (dán), Christian Berge (norvég), Jörg Kunze, Maik Makowka, Simon Meister, Lars Christiansen (dán), Stefan Schröder, Sören Stryger (dán), Andrej Klimovec (fehérorosz) Matthisas Hahn.

Pincési László, Eddie Griffin