Vágólapra másolva!
A playoffba igyekvő New York Rangers meglepően súlyos vereséget szenvedett a mezőny leggyengébb csapatától, az Atlanta Thrasherstől, a Madison Square Gardenben. Ezzel a Keleti főcsoport kilencedik helyén álló sztárgárda három pont hátrányba került a nyolcadik helyezett Montreal Canadiensszel szemben, ráadásul a Rangers már 73 meccsét lejátszotta a 82-ből, a Canadiens pedig még csak 71-et.

Pedig minden arra utalt, hogy nemcsak győz, hanem gólarányt is javít a manhattani együttes. A vendégek kapuját ugyanis egy 26 éves újonc, az élete első NHL-mérkőzésén szereplő Frederic Cassivi védte - ámde kitűnően. (A sérült Milan Hnilickát helyettesítette - a szerk.) A 35 lövésből 33-at hárított, míg a másik oldalon Mike Richter már 140 másodperc elteltével cserét kért, mert kétszer is nagy erővel arcon - azaz maszkon - találták a pakkal, és felrepedt az arcbőre.

A cserekapus Dan Blackburn - még csak 18 éves - aztán kapott egy ötöst. Hiába szerezte harmadik meccsén ötödik pontját Pavel Bure (3 gól, 2 assziszt), az új szerzemény sem tudja egyelőre magával ragadni a Rangers csapatát. Botránnyal érne fel, ha sorozatban ötödször sem jutna be a rájátszásba a mezőny egyik legvaskosabb bérlistával rendelkező együttese... Pedig erre nagy az esély, hiszen az utolsó kilenc meccséből hatszor idegenben lép jégre...

Eredmények:
New York Rangers - Atlanta Thrashers 2-5
gól:
P. Bure, Lindros, ill. Hrkac 2, Kallio, Cowan, Snyder

Dallas Stars - Phoenix Coyotes 4-3
gól:
K. Muller, Modano, Gilchrist, B. Morrow, ill. Numminen, Langkow, Doan

St. Louis Blues - Anaheim Mighty Ducks 3-2
gól:
Tkachuk, Mellanby, Macinnis, ill. Kariya, Leclerc

Tampa Bay Lightning - Montreal Canadiens 3-3
gól:
A. Roy, Richards, Alekszejev, ill. Perreault, Dackell, Gilmour

Az NHL legjobb pontszerzői:

m

g

gp

p

1.

Jarome Iginla

Calgary

71

43

37

80

2.

Markus Näslund

Vancouver

71

31

42

73

3.

Joe Sakic

Colorado

72

24

48

72

4.

Jaromir Jagr

Washington

58

29

40

69

5.

Adam Oates

Philadelphia

67

11

58

69

6.

Brendan Shanahan

Detroit

71

33

35

68

7.

Ron Francis

Carolina

71

25

43

68

8.

Mats Sundin

Toronto

70

35

32

67

9.

Mike Modano

Dallas

66

33

33

66

10.

Alekszej Jasin

NY Islanders

69

31

35

66

11.

Todd Bertuzzi

Vancouver

62

29

37

66

12.

Alekszej Kovaljov

Pittsburgh

57

27

38

65

m: mérkőzés, g: gól, gp: gólpassz, p: pont

Ch. Gáll András

Korábban:

Bure szárnyal a Rangersszel

Fórum: