Vágólapra másolva!
Szergej Goncsar öt meccset hagyott ki agyrázkódás miatt, ám amikor szerdán visszatért a Capitals csapatába, azonnal góllal jelezte, mennyire nélkülözhetetlen. Az olimpiai bronzérmes orosz válogatott erőssége 24 gólnál tart ebben a szezonban, ami a hátvédek között rangelsőséget jelent. A másik fővárosi ász, a szlovák Peter Bondra kétszer talált a hálóba, s ő már 39-nél tart. A Capitals utolsó nyolc meccséből hetet megnyert, holtversenyben áll a Montreallal a nyolcadik, még playoffot jelentő keleti helyen.

A Tampa Bay csapatában Dieter Kochan kezdett, de a harmadik negyedben már Nyikolaj Habibulin védett, mert az újonc olyan gyenge volt. Bondra egyébként 43 mérkőzésen szerepelt a floridai csapat ellen, és eddig összesen 39 gólt ütött nekik. A Pepsi Centerben most mindenki Steve Reinprechtet ünnepli, holott amikor másfél éve megérkezett Los Angelesből a Rob Blake-csereügyletben, a szakvezetés csak afféle "töltelékembernek" tartotta. Most pedig a csapat negyedik legeredményesebb játékosa, és az Avalanche playoff-reményeinek egyik fő letéteményese. A 25 éves center szerdán az Atlanta ellen három gólt és egy gólpasszt szerzett, élete első NHL-mesterhármasát elérve. Az edmontoni születésű Reinprecht harmadik szezonjában 18 gólnál és 45 pontnál tart. A Carolina ugyan kikapott, a remek öreg, Steve Francis azonban megint asszisztált egy gólhoz. 75 pontja (25 gól, 50 gólpassz) van a szezonban, 21 éves NHL-pályafutása alatt pedig 1699 pontnál jár - legközelebb jubilálhat.

Eredmények:
Colorado Avalanche - Atlanta Thrashers 6-0
gól:
Drury, Reinprecht 3, Tanguay, Yelle

Anaheim Mighty Ducks - Detroit Pistons 1-1
gól:
Friesen, ill. L. Robitaille

Dallas Stars - St. Louis Blues 1-2
gól:
McKay, ill. Demitra, Eastwood

Chicago Blackhawks - Nashville Predators 1-3
gól:
Daze, ill. Dubinsky 2, Arkhipov

Buffalo Sabres - New York Islanders 1-1
gól:
Brown, ill. Bates

Florida Panthers - Pittsburgh Penguins 3-2
gól:
Dagenais,Beaudoin, Weiss, ill. Jonsson, Rozsival

Washington Capitals - Tampa Bay Lightning 4-1
gól:
Bondra 2, Cote, Gonchar, ill. Richards

Carolina Hurricanes - New Jersey Devils 2-3
gól:
O'Neill, J. Svoboda, ill. Brylin, Elias, Langenbrunner

Ch. Gáll András

Korábban:

Iginla Maurice Richard nyomában

Fórum:

NHL, de főleg Capitals