Vágólapra másolva!
Szenzációs teljesítménnyel 4-1-re győzött a magyar jégkorong-válogatott a Divízió I-es világbajnokság második napján. A győzelem értékét növeli, hogy az ellenfél az a Nagy-Britannia volt, amely a vb előtt az első helyet, azaz az A csoportba való feljutást tűzte ki célul.

Kevesebb üres hely maradt a dunaújvárosi jégarénában, amely nem csak a lelkes hazai szurkolóknak, hanem az előbukkanó brit drukkereknek is köszönhető volt. A vasárnapi nyitónapon ugyanis dán kollégáikkal egyetemben megvárták az egymás elleni összecsapást, majd hazamentek, üresen hagyva bérletiek által lefoglalt szektoraikat. Nos, hétfőn a britek - megismerkedve a magyar sörök rejtelmeivel - jó hangulatban vettették bele magukat a szurkolásba, végigülték az első két találkozót, amelyeken Norvégia Myrvold három, Johnsen és Skröder két-két találatának is köszönhetően 12-2-re verte Kínát, míg Dánia ugyanilyen arányban páholta el Romániát.

A Kína elleni 6-0-s siker nem altatta el Jan Jasko szövetségi kapitányt, aki tudta, a britek számára szinte élethalálharc lesz az összecsapás. A szigetország válogatottja nem titkoltan a feljutás szándékával érkezett Magyarországra, ám mindjárt első mérkőzésén kikapott Dániától (3-5). Nem kezdődött túl jól az angolok számára a második összecsapás sem, mert néhány szórványos támadást követően a harmadik percben hátrányba kerültek. Egy gyors indítást követően Palkovics a jobbszélen elszáguldott, középre kanyarodott és a bal sarokba csúsztatta a korongot (1-0). Egy lövés, egy gól - minden csapat ilyen kezdésről álmodik! A fehérorosz bírók gyorsan megregulázták a magyar védőket (előbb Szélig, majd Tokaji kapott kétperces büntetést), ám a kettős hátrány is sikerült kivédekezni.

Sőt, hat perc 51 másodperc után növelte előnyét a válogatott. Szuper hatalmas spárgáját követően Simon és Ladányi kettő az egyben iramodhatott kapura, és bár Simon lövését még kitornázta Watkins, az érkező Ladányi nem hibázott. A gól ráadásul emberhátrányból esett, hiszen Tokaji büntetéséből még két másodperc vissza volt. A harmad közepén újabb kettős hátrányt kapott a csapat. Szuper egy lövés után a jégen maradt, ám rövid ápolás után folytatni tudta a játékot. Szerencsére nem a sérült bal térdével adódtak problémák, csupán jobb lábában szenvedett kisebb húzódást. Az emberelőnyt viszont nem hagyta kihasználatlanul Nagy-Britannia: a Maine centere, Colin Shields szépített (2-1)

A második harmad elején hatalmas brit nyomás nehezedett a magyar kapura, akadt olyan támadás, ahol a botját vesztett Szuper három ziccert is hárított, végül a kapuvas mentette meg kapuját a góltól. A másik oldalon, néha-néha kiszabadulva a szorításból Palkovics és Ocskay veszélyeztetett, utóbbi lövésénél Watkins botos kezével a jobb felső sarokból kapta ki a pakkot. A 32. percben buta hiba miatt hatodszor is hátrányba került az együttes. Tőkési, büntetése letöltését követően visszatért a jégre, ám így három védő és két csatár alkotta a csapatot. A cserék viszont nem sikerültek, így egy pillanatig hat mezőnyjátékos tartózkodott a jégen, emiatt újabb kiállítás következett. Az izgalmakat csupán a Hurley - Szuper kakaskodás jelentette, amelyben az angol center húzta a rövidebbet. Négy perccel a harmad vége előtt Ladányi még kihagyott egy százszázalékos ziccert, így maradt a 2-1-es vezetés.

Az utolsó húsz percben újabb brit rohamok, és Szuper-védések jelentették a mérkőzés gerincét, annak ellenére, hogy jó néhány magyar támadás is veszélyt jelentett. Csibi József megsérült, helyét Vas János foglalta el a harmadik sorban. Az 55. percben megpecsételődött a britek sorsa: egy remek indítást követően Ladányi szólózott végig a pályán, és a rövid felső sarokba bikázta a korongot (3-1). Ladányi örömét Palkovics lemásolta, az Alba Volán csatára két és fél perccel később még értékesítette Frank Kovacs önzetlen passzát (4-1), teljessé téve a meglepően fölényes sikert.

Ladányi Balázs, a mérkőzés legjobb játékosa: "Nemcsak nekem köszönhető a győzelem, ez csapatmunka volt. A tavalyi franciák elleni győzelem óta ez pályán másik csúcsa. Fegyelmezetten védekeztünk, és a kontrákból próbáltuk megverni őket, ami sikerült is."

Palla Antal, a válogatott menedzsere: "Nagyszerű győzelem volt, ami a csapat és a közönség érdeme. Jól alakult a meccs eleje, hiszen kétgólos előnnyel indultunk. A kiállításokból is jól kijöttünk, sajnos az előnyökkel azonban még mindig hadilábon állunk."

Divízió I-es jégkorong-világbajnokság, második forduló:
Magyarország - Nagy-Britannia 4-1 (2-1, 0-0, 2-0)
Dunaújváros, 2500 néző
gól: Palkovics (2:27 perc), Ladányi (6:51 perc), Ladányi (54:39 perc), Palkovics (57:14 perc), illetve Shields (13:31)
kiállítás: 14 perc, ill. 14 perc

További eredmények:
Dánia - Románia 12-2 (6-1, 3-0, 3-1)
gól:
Staal (1.), Monberg (1., 30., 49., 51.), Larsen (2., 20.), Molgaard (12., 15.), Dresler (27., 58.), Grey (34.), illetve Corduban (11.), Elekes (50.)

Norvégia - Kína 12-2 (3-0, 5-2, 4-0)
gól:
Aaby (2.), Johnsen (2., 23.), Ask (18.), Skroder (25., 37.), Nygard (27.), Myrvold (40., 50., 58.), Jakobsen (45.), Olsen (46.) illetve Hu (29.), Pan (36.)

A divízió I-es jégkorong-vb hollandiai tornájának első fordulójában:
Kazahsztán - Hollandia 4-2
Fehéroroszország - Koreai Köztársaság 12-1
Franciaország - Horvátország 6-1

Pincési László

Korábban:

Hibátlan magyar bemutatkozás a jégkorong vb-n