Vágólapra másolva!
Szerdán, Pakson megkezdődik a férfikosárlabda-bajnokság első elődöntője, ahol a tavalyai ezüstérmes Atomerőmű az újdonsült kupagyőztes Szolnok csapatát fogadja. A párharc három nyert mérkőzésig tart.

Az alapszakasz-győztes paksiakat alaposan fűtheti a visszavágás vágya, hiszen parázs hangulatú összecsapáson bukták el a Magyar Kupa Szolnokon rendezett döntőjét úgy, hogy a lefújás pillanatában már csak hárman voltak a parketten Fodor Péter játékosai közül - a többiek kipontozódtak.

Mészárosék lényegesen pihentebben várhatják a döntőbe jutásról határozó pároscsatát, hiszen 3-1-es összesítéssel búcsúztatták az év meglepetéscsapatát, a Dombóvárt, ellenben a Szolnokiak végletekig kiélezett párharcban gyűrték le az Albacompot: a mindent eldöntő ötödik meccsen is hosszabbításra volt szükség, hogy eldőljön a továbbjutás.

Az Atomerőmű tehát a pihentebb a két csapat közül, de korántsem biztos, hogy ez valós előnyt jelenthet a hazaiaknak. A Szolnok ugyanis vasárnap fejezte be a negyeddöntőt, ezáltal játékban van, és jól "pörög" Miljkovic mester csapata.

Az alap-, illetve a középszakasz négy Atomerőmű-Szolnok összecsapása közül három paksi sikert hozott, Davisék tehát már megízlelték a siker ízét a szolnoki oroszlánbarlangban. Mindezek ellenére a párharc kimenetele megjósolhatatlan: könnyen lehet, hogy ötmeccses, gigászi csata határoz majd a döntős kilétéről.

A vasi "házi" elődöntő, a Körmend-Falco összecsapás csütörtökön Körmenden kezdődik. A rájátszás kezdetekor elfoglalt pozíció, illetve az alap- és középszakasz egymás elleni meccsei (4-0 a Körmend javára) egyaránt a Patonay-legénység biztos továbbjutását ígérik, azonban a Falco éppen a címvédő Kaposvár búcsúztatásával bizonyította be, hogy végzetes hiba lehet lebecsülni őket.

Az új edző, Zsoldos András alaposan összekapta a szezon közben gyengélkedő gárdát, így ma már senki sem mehet biztosra a szombathelyiek ellen. Egy dolog azonban borítékolható: parázs küzdelmet hoz a két szomszédvár összecsapása.

Ajánlat: