Vágólapra másolva!
A bajnoki döntő után a női kézilabdázók Magyar Kupa-döntőjében is összetalálkozik egymással a Dunaferr és a Herz-FTC együttese. A két legjobbnak tartott csapat még az elődöntőben csap össze, hogy a győztes a Győr-Hódmezővásárhely mérkőzés továbbjutójával a pénteki fináléban találkozzon.

A tavaszi idény utolsó hazai kézilabda-eseményére a Ferencváros Kőbányai úti csarnokában kerül sor, ahol a női Magyar Kupa négyes döntőjét rendezik. Az MK legjobb négy csapata közé jutott a bajnokság első három helyezettje, a Herz-FTC, a Dunaferr és a Győri Graboplast ETO, míg negyedikként a meglepetésre felsőházba jutó (végül hatodik helyen végző) Hódmezővásárhely került be.

Az egyik elődöntőben a Dunaferr és a Fradi csap össze, az a két együttes, amely alig egy hete, pénteken, éppen abban a csarnokban harcolt a bajnoki címért, amelyben most a kupafinálét rendezik. Az évad során a Dunaferr csupán egy alkalommal tudott nyerni a Ferencváros ellen, még az alapszakasz megismételt mérkőzésén januárban - akkor is hazai környezetben. A Ferencvárosnál az idény végén visszavonuló Tóth Enikő mellett Blaskovits Adrienn bajlódik kisebb sérüléssel, a Dunaferrből Ferling Bernadett fájlalja a bokáját.

A másik ágon az első MK-győzelmére készülő Győr a Hódmezővásárhely ellen lép pályára. Alig egy hete, a tartalékos (Mehlmannt és Görbiczet nélkülöző) győriek idegenben fektették két vállra riválisukat, s a szakvezetés nem titkolja, most már teljes csapatukkal a cél a döntőbe jutás. A Liss-HNKC néven futó hódmezővásárhelyieknél Huba Dóra és a válogatottban már bemutatkozott Asztalos Judit is játékra jelentkezett, s meglepetésre készülnek. Hogy a jövőt is komolyan gondolják a városban, arra bizonyíték, hogy a következő idényben két debreceni játékos, Gaál Adrienn és Kocsik Viktória is a gárdát erősíti majd. (A Debrecen közben szóban megállapodott Orbán Annamáriával, a Hajdúnánás húszesztendős jobbkezes átlövőjével.)

A részletes program:
Elődöntők, június 13. (csütörtök):
Győri Graboplast ETO KC - Liss- HNKC (15.45)
Herz-FTC - Dunaferr SE (18 óra)

Döntő, június 14. (péntek): 18 óra.

A bronzéremért nem játszanak a csapatok.

Pincési László

Korábban: