Vágólapra másolva!
Az amerikai Fox televíziós társaság július 19-én zárult virtuális szépségversenyén Nagy Andrea, a WNBA-ben szereplő Sacramento Monarchs magyar kosárlabdázója egészen az elődöntőig menetelt, ahol ő volt az egyetlen "nem amerikai" résztvevő.  Mindez azt jelenti, hogy hazánk szőke kosárkirálynőjét a honlap olvasói a világ harmadik legszebb sportolónőjének tartják - nem érdemtelenül.

Most viszont újra szavazhatnak az érdeklődők, ugyanis a Fox tévés-személyiségei (színészek, bemondónők, műsorvezetők) kihívták az előző megmérettetés legbájosabb sportolónőit egy újabb "bajnokságra".

Visszatérve az első szavazásra: honfitársunk, Nagy Andrea olyan nagyágyúkat utasított maga mögé szépségével, mint Anna Kurnyikova, Katarina Witt, Martina Hingis vagy éppen Jelena Dokic, hogy csak az ismertebbeket említsük. A legjobb négy között a hazai pálya előnyét élvező Sasha Cohennel vívott nagy csatát, ám Andi imádói hiába klikkeltek nagyon sokszor, végül (a több mint 400 ezer leadott voks alapján) az amerikai sportolónő jutott be a virtuális szépségverseny fináléjába. Cohen a döntő ütközetben nagy fölénnyel utasította maga mögé a szintén műkorcsolyázó Jamie Sale-t.

Szavazzon ön is!http://foxsports.lycos.com/content/view?contentId=582766

Nem kellett sokat várni az újabb megmérettetésre, ugyanis a Fox tévéstársaság saját jelöltjei a "nyugati parton" (azaz a Fox-honlapnak a bal oldalán található hölgyei) tizenhatan előbb egymással küzdenek meg, majd a döntőben a "keleti part" tizenhat sportolójának a legszebbikével egy parázs finálét vívhatnak - a döntőbírók ezúttal is az olvasók.

S csakúgy, mint az első szavazáson, ismét jó eséllyel indul a tévések és sportolónők kieséses szépségbajnokságán a szerintünk legszebb Nagy Andrea - az első körben jelenleg nagy fölénnyel vezet a teniszezőnő Daniela Hantuchova ellen...