Vágólapra másolva!
Fergeteges fogadtatásban volt része kedd este Belgrádban a jugoszláv kosárlabda-válogatottnak: a központban több tízezer lelkes szurkoló várta az indianapolisi világbajnokság győzteseit.

A válogatott a délutáni órákban érkezett Belgrádba, a surcini repülőtéren legmagasabb szintű államvezetés várta a kosárlabdázókat: Dragisa Pesic jugoszláv miniszterelnök kíséretében számos kormánytag, és Karadjordjevic Sándor trónörökös köszöntötte őket. A Tanjug szerint Vojislav Kostunica jugoszláv államfő éppen az ENSZ közgyűlésére repült New Yorkba, de a tervezettnél később indult útnak, hogy találkozhasson a világbajnokokkal.

Az ünnepi fogadtatás előtt a szövetségi hatóságok felszólították a főváros lakóit, hogy "méltó módon" fogadják a csapatot, kerüljék az incidenseket és ne randalírozzanak. A döntő után, hétfőre virradóra ugyanis a több tízezres szurkolótábor hatalmas felfordulást hagyott maga után Belgrádban: kirakatokat és ablakokat törtek be, autóbuszmegállókat rongáltak meg, szemetes konténereket borítottak fel. A túláradó ünneplésnek akkor több tucat sérültje is volt.

A válogatott köszöntésére hagyományosan a fővárosi önkormányzat épülete előtti téren került sor. A végeláthatatlan tömeg tapsviharral, üdvrivalgással és petárdadurrogtatással fogadta az épület erkélyén a műsorvezető felszólítására egyenként megjelenő világklasszisokat és edzőiket. Utolsónak a csapat "nagy öregje", Vlade Divac, majd a finálét eldöntő csapatkapitány, Dejan Bodiroga jelent meg.

"Értetek küzdeni a legjobb. Éljen Jugoszlávia és Szerbia!" - mondta elcsukló hangon Bodiroga, magasba emelve a világbajnoki serleget. "Miattatok játszottam ismét a válogatottban" - intézte szavait a tömeghez Divac. Marko Jaric és Milan Gurovic énekszóra késztette a jelen lévőket, miközben kék mezek repültek a tömegbe. Az ünneplés "hivatalos" részét a Queen együttes világhírű slágere, a We are the championscímű dal zárta.