Vágólapra másolva!
A hét végén Szkopjéban rendezik a női kézilabda Szuperkupa döntőjét, amelyen a Bajnokok Ligája-győztes hazai Kometal, az EHF-kupa győztes dán Ikast és a KEK-győztes orosz Lada Togliatti mellett a Herz-FTC lép pályára.

Pénteken repül Szkopjéba, a hétvégén sorra kerülő, 37.5 ezer euró összdíjazású női kézilabda Szuper Kupára a BL-másodikként meghívott Ferencváros. Németh András csapata menetrend szerinti járattal megy a macedón fővárosba, éppen oda, ahol május 19-én a hazaiakkal szemben elveszítette a Bajnokok Ligája döntőjét. A vezetőedző nem számíthat a vállműtéten átesett Brigovácz Nikolettre, a válogatott átlövő leghamarabb január közepén léphet pályára. Az FTC a szombati elődöntőben az EHF-kupa győztes dán Ikast Bordinggal találkozik 18.30-kor, majd vasárnap a másik elődöntőből (Kometal Szkopje - Lada Togliatti) kap ellenfelet.

(A csapat egyébként november 6-án, szerdán Túrkevén játszik bajnokit, majd a válogatott felkészülése miatt hosszabb "pihenő" következik. Ez idő alatt a Fradi november 8-án és 9-én egy bécsi villámtornán szerepel, ahol a házigazda Hypo mellett a cseh HC Zlin és a szlovák Partizanske az ellenfél.)

Balkáni hangulatban veszített BL-döntőt a Fradi/sport/csapat/kezilabda/20020519bajnokok.htmlKézilabdahttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=24100

Ami a Fradi szombati ellenfelét illeti: az Ikast a dán bajnokságban a harmadik helyen áll, ám egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a listavezető Viborg. Eddig három pontot vesztett az ősz során, a Kolding ellen idegenben 29-29-es döntetlent ért el, majd három nappal később, október 19-én hazai környezetben kapott ki a GOG Gudmétől (28-29). Ami nagy fejfájást okoz Christian Dalmose edzőnek, a lövők hiánya. Súlyos térdsérülés miatt ugyanis a norvég Kjersti Grini és a német Grit Jurack is hónapokra kidőlt, de nem egészséges az irányító-átlövő Kristine Andersen sem - lehet ő sem tudja vállalni a játékot. A csapatban négy dán válogatott található, a kapus Karin Mortensen mellett Kristine Andersen, Trine Jensen és Line Daugaard is készül a decemberi Eb-re. A légiósok közül Grini mellett Janne Tuven és Isabel Blanco érkezett Norvégiából, Narcisa Paunica a jugoszláv, Nodjialem Myaro pedig a francia csapatot erősíti. Az Ikast az idei BL-selejtezőben az ukrán Motor Zaporozsje ellen jutott tovább úgy, hogy az idegenbeli 25-19-es vereség után hazai környezetben 27-19-re győzött.

Egygólos Fotex-vereség a Szuperkupa-döntőben/sport/csapat/kezilabda/20021026egygolos.html

A másik ágon a címvédő Kometal Szkopje a KEK-győztes orosz Lada Togliattival csap össze 21 órás kezdettel. A hazai együttesben mindenki rajtra kész, ám egyáltalán nem biztos, hogy könnyű feladat lesz legyőzni a több világbajnok játékossal (Karejeva, Romenszkaja, Poltorackaja) felálló orosz bajnokot, amelyet a válogatott szakvezetője, Jevgenyij Trefilov dirigál.

Vasárnap 16.30-kor játszanak az előző napi vesztesek a harmadik helyért, majd 19 órakor az első hely a tét.