Vágólapra másolva!
Amennyiben érmes reményeit szeretné életben tartanai a magyar férfikézilabda-válogatott, úgy győznie kell a Svédország elleni középdöntő-mérkőzésen. Ám kis különbségű vereség esetén is megmaradna a remény a csoportmásodik helyre, amivel elcsíphető lenne egy olimpiai kvalifikáció.
Forrás: EPA
Nem lesz könnyű tartani Wislan- dert (j.), a svédek világklasszisát Fotó: EPA

A világbajnokságok történetében eddig mindössze egy alkalommal tudott nyerni a magyar kézilabdacsapat Svédország ellen: 1986-ban, Zürichben 23-22-re nyertek Kovács Péterék, s végül ezüstéremmel zárták a viadalt. Tény és való, a mostani összecsapás is vízválasztó lehet. Amennyiben győzne (sőt, pontot szerezne) a Skaliczki-csapat, nagy esélye lenne, hogy az esetleges, Szlovénia elleni sikerrel bejusson a legjobb nyolc közé, s továbbra is versenyben maradjon az olimpiai helyért.

Ami a két csapat eddigi mérlegét illeti: a már említett világbajnoki győzelem mellett egyszer még sikerült pontot rabolni (1982-ben 20-20 volt az eredmény), ám a többi három találkozáskor a háromkoronások jöttek ki győztesen a párharcból. Legutóbb hat esztendeje, Kumamotóban bizonyították erejüket, amikor vb-elődöntőben 31-19-re verték a később negyedik helyen végző Éleséket.

Kézilabdahttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=24100Menetrend/sport/csapat/kezilabda/20030108akezivb.htmlVb-keret/sport/csapat/kezilabda/20030115aferfikezilabdavalogatott.htmlAmit a vébéről tudni kell/sport/csapat/kezilabda/20030115amit.html

Az összmérleg tekintetében azonban érdekes, hogy a tizenöt svéd siker és két döntetlen mellett Magyarország tizenhatszor bizonyult jobbnak az ellenfélnél. Utoljára közel négy éve, 1999. március 16-án, a skenei Világkupa-mérkőzésen játszottak egymással, akkor még Vass Sándor irányításával 25-25-ös döntetlent ért el az együttes, amelyből a két kapus, Szatmári és Fazekas, Kertész, Gál, Rosta Miklós és Nagy László is tagja a mostani együttesnek.



A magyar kedden kétszer egyórás edzést tartottak Espinhóban, s egyelőre Skaliczki László nem nevezte be Józsa Mátét, hiszen a csapatban két sérült is található, Fazekas Nándor és Carlos Perez személyében. Fazekas térdszalagja húzódott meg, amennyiben kidőlne (már pedig az orvosok normális esetben minimum két hetes pihenőt javasolnának), akkor a kapitánynak kapust kell neveznie. Az elmúlt évben összesen négy hálóőr jutott szóhoz, az otthoniak közül a vb-előselejtezőkön védő pécsi Szente Gábor (15 mérkőzés/0gól), illetve a Karácsony-kupán szereplő győri Tatai Péter (8/0) lehetne a vészmegoldás.

Aftonbladethttp://www.aftonbladet.se/vss/sport/story/0,2789,256792,00.html

Az Aftonbladet, Svédország legnagyobb napilapja kiemelte a magyarok elleni statisztikát, illetve nevesítette a legveszélyesebbnek ítélt játékosokat, Carlos Perezt, Rosta Miklóst és Nagy Lászlót. Sőt, a lap szerdai száma fényképpel illusztrált riportot közöl a két átlövőről, amelyből kiderül, hogy Perez nem gondolkodik éremben, míg Nagy szerint a csapat nagyon szeretne meglepetést okozni. "Tartunk a magyaroktól, de nem nagyon. Bizonyára érzik, hogy van esélyük a továbbjutásra" - nyilatkozta az esélyekről Bengt Johansson, a svédek kapitánya.

Sterbik a legjobb kapus

A kapusranglista állása a csoportkört követően:
1. Sterbik Árpád (jugoszláv) 53,1
2. Thierry Omeyer (francia) 51
3. Slavomir Szal (lengyel) 47,7
4. Jose Hombrados (spanyol) 47,6
5. Dejan Peric (jugoszláv) 45,7
6. Roland Eradze (izlandi) 45,6
7. Christian Ramota és Henning Fritz (németek) 43,1
9. Vlado Sola (horvát) 41,4
10. Fazekas Nándor 39,4



Pincési László