Vágólapra másolva!
A Honvéd három góllal legyőzte az FTC-t a vízilabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján, s így összesítésben 14-12-vel jutott tovább. Pedig ezúttal egyik olimpiai bajnok klasszisára nem számíthatott a Domino, hiszen Fodor Rajmundnak a mérkőzés napján 39 fokos láza volt.

Vízilabda Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágók:
FTC - Honvéd 5-8 (0-4, 3-2, 1-1, 1-1)
Komjádi-uszoda
vezette: Marjai, Kiszeli
gól: Hosnyánszky 2, Katonás, Balatoni, Kádár 1-1, illetve Kiss 3, Biros 2, Bárány, Molnár, Sugár 1-1.

A Ferencváros - csakúgy mint az első mérkőzésen a Honvéd - csak a tizenegyedik percben lőtte az első gólját, ellenfele addigra már ötgólos előnyre tett szert, így gyakorlatilag a második negyed közepére eldőlt a továbbjutás sorsa. A Honvéd a találkozó további részében csupán az eredmény őrzésére koncentrált, amely nem okozott komoly gondot a BL-ben szereplő együttesnek, s - érvényesítve a papírformát - magabiztosan búcsúztatta riválisát. Az összecsapásra azért a Komjádiban került sor, mivel a népligeti uszoda televízió-közvetítésre alkalmatlan.

További eredmények:
Szentes - Pécsi VSK 10-5 (2-1, 2-1, 4-1, 2-2)
Továbbjutott: a Szentes, kettős győzelemmel.

Eger - Szolnok 6-8 (3-2, 0-1, 1-1, 2-4)
Tj: a Szolnok, kettős győzelemmel.

OSC - Újpest 8-12 (1-2, 2-3, 3-2, 2-5)
Tj: az Újpest, kettős győzelemmel.

Cegléd - Vasas 2-14 (0-4, 0-2, 1-4, 1-4)
Tj: a Vasas, kettős győzelemmel.

Neptun VSE - Kecskemét 10-12 (2-1, 4-4, 2-3, 2-4)
Tj: a Kecskemét, kettős győzelemmel.

Szeged - Ybl Szent István Egyetem 14-4 (3-0, 3-1, 4-1, 4-2)
Tj: a Szeged, kettős győzelemmel.

KSI - BVSC 8-13 (1-4, 4-3, 2-4, 1-2)
Tj: a BVSC, kettős győzelemmel.

A negyeddöntő sorsolását hétfőn tartják.