Társoldalunk:

Final Fourban a Domino, KEK-döntős a Vasas

Egy góllal nyert a Domino BHSE a vízilabda Bajnokok Ligája zágrábi csoportrangadóján a Mladost ellen, és függetlenül a hátralévő két hazai mérkőzésének eredményétől már biztos résztvevője a májusi négyes döntőnek. Noha a címvédő Vasas 6-4-re kikapott a KEK elődöntőjének második mérkőzésén Sabadellben, az első mérkőzésen szerzett háromgólos előnyéből egyet megőrzött, s 13-12-es összesítéssel bejutott a fináléba. 

Bajnokok Ligája, Piros csoport, 4. forduló:
Mladost Zagreb (horvát) - Domino BHSE 10-11 (2-3, 3-3, 3-2, 2-3)
Zágráb, vezette: Bock (német), Borrell (spanyol)
góldobók: Kobescak 3, Stritof, Primorac 2-2, Milakovic, Simenc, Oreb 1-1, illetve Biros 3, Vári, Sugár, Fodor 2-2, Szívós, Molnár 1-1   
emberelőny: 9/4, illetve 9/7

Hazai vezetés után 3-1-re fordított a Honvéd és a mérkőzés végéig egyszer sem engedte ki kezéből az irányítást: mindig nála volt az előny.  A második játékrész végén 6-4-re állt a rendkívül kemény meccs a vendégek javára. A hazai pályán nemzetközi kupameccsen több mint két éve veretlen vendéglátók azonban rendre egyenlítettek, de ez csak a harmadik 7 perc végéig (8-8) sikerült nekik. 

A hajrában ismét kétszer tudott a magyar bajnok kétgólos vezetést szerezni, a másodikból az utolsó sípszóig megmaradt egy, így bravúros vendéggyőzelem született (11-10). 

Ez a csoportelsőség megőrzését, s a Final Fourba jutást is jelenti Kovács István legénységének. A csoportban a Honvéd áll az élen 7 ponttal, az 5 pontos Mladost előtt, az eddig 1-1 pontot szerző Olimpiakosz Pireusz-Olympique Nice találkozóról még nem érkezett jelentés. 

Két hét múlva, az utolsó előtti, 5. fordulóban a Domino a címvédő görögöket fogadja.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK