Vágólapra másolva!
Rácáfolva a papírformára, a BVSC nyerte a vízilabda Magyar Kupát az esélyesebb és címvédő Vasas ellen, miután a döntőben, hatalmas csata végén egygólos győzelmet aratott. A vasutasok ötödször hódították el az elsőséget a második legfontosabb hazai küzdelemsorozatban, utoljára három éve végeztek az élen, akkor is a Vasas előtt.

Döntő:
BVSC - Vasas 7-6 (0-2, 3-0, 1-2, 3-2)
Komjádi uszoda, 1200 néző
vezette: Juhász, Kiszely
gól: Vincze 3, Nitsovits, Császár, Kis, Varjas 1-1, illetve Varga Zs. 3, Vindisch, Binder, Madaras 1-1
emberelőny: 11/3, illetve 17/4
négyméteres: 0, illetve 1/1

Az első három játékrészben főleg a védekezéssel törődtek a csapatok, emiatt az átlagosnál jóval kevesebb gól esett. Ebben persze közrejátszott az is, hogy mindkét olimpiai bajnok kapus, Szécsi, illetve Kósz is bravúros védések sorozatát produkálta. Még akkor is biztosan "álltak a lábukon", amikor - és ez felettébb sűrűn előfordult - emberhátrányban játszott csapatuk.

A Vasas kezdett jobban, az első játékrész végére kétgólos előnyt szerzett, de 7 perc elteltével már a BVSC-nél volt az előny (3-2).

A folytatásban is rendkívül kemény, roppant kiegyensúlyozott csata folyt a medencében, szinte az utolsó pillanatig nyílt volt a küzdelem. A Vasas először visszaszerezte csekély, egygólos előnyét, majd a BVSC még a harmadik negyedben egyenlített. A hajrában a Szőnyi útiak kerekedtek felül, köszönhetően rendkívüli lelkesedésüknek, és a 35 esztendős, sokadik virágzását élő Vincze Balázs találatainak. Az utolsó percben kimaradt egy Vasas-létszámfölény, így megőrizte 7-6-os előnyét a BVSC, ezzel kupagyőztes lett.

A győzelemmel egymillió forintos pénzjutalom jár (a vesztes 500 ezerrel vigasztalódhat), no meg az, hogy biztos résztvevője lesz a Bajnokok Ligája legközelebbi kiírásának, amit már Euroligának fognak nevezni.

A 2002/2003-as Magyar Kupa végeredménye:
1. BVSC
2. Vasas
3. Honvéd és Szeged