Vágólapra másolva!
A Hódmezővásárhely-Győri ETO mérkőzéssel szerdán kezdődik a nőikézilabda-bajnokság felsőházának rájátszása. Az 1-6. helyért folyó küzdelem első fordulójának többi összecsapását március 23-án rendezik.

A felsőházi rájátszás az 1-6. illetve a 7-12. helyért a március 12-re előrehozott Hódmezővásárhely-Győr mérkőzéssel kezdődik. Az első forduló többi találkozóját 23-án rendezik. A csapatok úgy a felső-, mint az alsóházba viszik magukkal az egymás elleni eredményüket. Ennek alapján a Dunaferr toronymagasan, százszázalékos teljesítménnyel, nyolc ponttal vezet, hiszen egyetlenegy vereségét attól a Váctól szenvedte el, amely az alsóházban folytatja.

A női NB I állása/sport/csapat/kezilabda/20030308anoikezilabdanb.html

A hódmezővásárhelyi összecsapáson a Győri Graboplast ETO-ban nem léphet pályára a keresztszalag-szakadást szenvedő Carmen Nitescu, aki egyébként Görbicz Anita után a csapat leggólerősebb játékosának számít, nem beszélve a védőmunkában betöltött fontos szerepéről. Az ETO a találkozót egyben főpróbának is tekintheti, hiszen vasárnap délelőtt, Zilahon KEK-mérkőzést játszik a helyi Silcotub ellen.

A felsőház állása az 1-6. helyért
1. Dunaferr 20 pont
2. FTC 12
3. Győr 11
4. Cornexi 7
5. Hódmezővásárhely 6
6. Esztergom 4.

Az alsóház állása a 7-12. helyért
7. DVSC 15 pont (289-248)
8. Spartacus 15 (289-258)
9. Vác 14
10. Vasas 8
11. Pécs 6
12. Túrkeve 2.

[origo]