Vágólapra másolva!
A magyar jégkorong-válogatott győzelemmel mutatkozott be a Budapest Sportarénában a Divízió I-es világbajnokságon: Jan Jasko szövetségi kapitány csapata 0-2-ről fordítva 4-2-re nyert Hollandia ellen.

Divízió I-es világbajnokság, 1. forduló:
Magyarország - Hollandia 4-2 (0-2, 1-0, 3-0)
Budapest Sportaréna, 5000 néző
vezette: Konc (szlovák), Gienke (norvég), Lindroos (finn)
gól: Kovács (23.), Palkovics (48.), Ladányi (51., 55.), illetve Ten Bokkel (5.), Eimers (19.)
kiállítás: 10, illetve 34 perc + végleges fegyelmi

A holland szurkolók már az első alkalommal komoly magyar nehézségbe ütköztek, így reménykedhettünk, hogy a csapatuk is átveszi ezt a formát. Szegény németalföldiek a Népstadion metrómegállójában lévő bankjegyautomatánál blokkoltak le, hiába próbálkoztak ugyanis a magyar, az angol és a német nyelvű útmutatással, csak nem sikerült pénzt "csiholniuk" a gépezetből. Aztán egy okos tanács segített: a helyes kód olykor aranyat (pénzt) ér.

Forrás: MTI
Gröschl és Nijland kapus párharca
Fotó: MTI


A 3. percben már érződött, hogy nem lesz könnyű a mérkőzés Jan Jasko tanítványai számára, hiszen az első védést Szuper Leventének kellett bemutatnia, ekkor Szuna hibáját követően Kroon löketét tisztázta. A baj azonban nem kerülte el az együttest, Szélig kiállítása miatt emberhátrányba került az együttes, s mire kiegészült volna, Ten Bokkel furcsa góllal büntetett, a korong ugyanis Szuper lábszárvédőjéről került a csatár mellkasára, s onnan pattant a kapuba (0-1).

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

A hazai közönség dermedten nézte a lehetetlent, s dühösen reagált Bultje súlyos szabálytalanságára, amikor a 13. perc elején úgy felöklelte Rajz Attilát, hogy a Volán csatárának vérző arccal kellett letámolyognia.

A holland hokis 5 perc + végleges kiállítást kapott, ám a magyar csapat öt perc alatt még előnyből sem tudott betalálni. Sőt... Alig fordult az óra a 19. percre Eimers góljával már 2-0-s előnyre tettek szert a tulipánosok.

Képgaléria a hokivébéről/sport/csapat/20030416friss.html

A második harmadot egy sokkal agilisabb, erőszakosabb s ami még fontosabb, jobban játszó magyar válogatott kezdte, s alig két és fél perc elteltével Frank Kovács révén első gólját is megszerezte. A Volán csatára Ocskay lövését követően a Nijland kapusról lecsorgó korongot pöckölte a kapuba (1-2). A kapus azonban megsérült, s előbb lecseréltette magát, majd egy perc múlva megpróbálkozott a visszatéréssel, de végül mégis át kellett adni a helyét Den Hartognak, a Tilburg hálóőrének. Bár ne tette volna! Az új kapus a 29. percben Erdősi ziccerét hárította, majd pillanatok alatt még három bravúrt mutatott be, így Hollandia előnnyel várhatta a záró harmadot.

Ami a 2002-es hokivébén történt/sport/csapat/20030401amia.htmlMagyar hokisikerek/sport/csapat/20030401magyar.htmlKis jégkorong-história/sport/csapat/20030401kisjegkoronghistoria.htmlA vb menetrendje/sport/csapat/20030331adivizio.htmlJéghokis linkek a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/static/szorakozas,_pihenes,_sport/sport/teli_sportok/jeghoki/

A harmadik harmadban nyolc percig nem sikerült feltörni a reteszt a magyaroknak, az ellenfél szinte végig négy védővel védekezett, sőt, a 47. percben Livingstone révén még ziccere is volt, Szuper azonban hárított. Egy perccel később Ocskay egy kavarodás végén fordulásból, szinte vakon passzolt középre, az érkező Palkovics pedig egy finom csellel elhúzta a korongot a kapus mellett, s az üres kapuba csúsztatta (2-2).

Megjött a közönség hangja, s a lendületbe jött magyar válogatottat már nem lehetett megállítani. Fokozottan igaz ez Ladányira, aki az 51. percben káprázatos kapáslövéssel megszerezte a vezetést, majd négy perc múlva, ugyancsak emberelőnyben lemásolva előző találatát kialakította a 4-2-es végeredményt.

Magyarország tehát ha nyögvenyelősen is, de győzelemmel kezdte meg a világbajnokságot (a mérkőzés két legjobbjának Ocskay Gábort és Tommy Hartogst választották), a mérleget tovább fényesíteni Románia ellen, szerdán lehet majd.

Ocskay Gábor, a mérkőzés legjobbja: "Sok jó teljesítmény akadt a csapaton belül, s végül sikerült kiharcolnunk az izzadságszagú győzelmet. Remélem, a többi mérkőzés már nem lesz ennyire nehéz. Az első harmadban sajnos érvényesült a hazai pálya 'előnye', görcsösen játszottunk, de tény, nem szoktuk meg a 18 fokos jégkorong-környezetet."

Ladányi Balázs, aki két góljával eldöntötte a mérkőzést: "Nehezen indult a találkozó, de szerencsére sikerült fordítanunk. Nem ijedtünk meg a kétgólos hátrány ellenére sem, tudtuk, jobbak vagyunk ellenfelünknél. A hollandok kanadai hokit játszottak, letámadtak bennünket, sokat ütköztek, így fel kellett vennünk a ritmust. A románok ellen véleményem szerint ugyanilyen nehéz lesz."