Vágólapra másolva!
Hétfőn befejeződött a Budapest Sportarénában rendezett divízió I-es jégkorong-világbajnokság, amelyen a csoda mellőzésével a magyar válogatott a harmadik helyet szerezte meg. A szurkolói várakozásokkal ellentétben ez az eredmény nagy siker, hiszen a két klubcsapatra épülő nemzeti csapat a sokkal jobb játékerőt képviselő kazahoktól és az A csoportból éppen kipottyanó lengyelektől szenvedett csak vereséget.
Forrás: MTI
A hálás csapat megköszönte a közönség biztatását Fotó: MTI

Kazah sikerrel és magyar harmadik hellyel ért véget a divízió I-es jégkorong-világbajnokság budapesti csoportja. Az előzetes várakozásokkal ellentétben tehát nem sikerült a bravúr, a feljutás, de még a tavalyi, második hely megszerzése sem - de valljuk be, ez a realitás. A nyitómérkőzésen már látszott, a csapatban valahogy nincs meg az a tűz, ami egy esztendővel korábban a dunaújvárosi és székesfehérvári viadalon. Hollandia ellen 0-2-ről ugyan még felállt és fordított a csapat 4-2-re, a románok elleni második mérkőzést az utolsó pillanatban sikerült döntetlenre menteni (4-4).

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Az esélyek azonban még nem szálltak el, pénteken a kazahok ellen ki-ki mérkőzésen léptek pályára Ocskayék, s az első tíz percet leszámítva végig partiban is voltak az A csoportba jutott ázsiaiakkal. A 4-1-es vereség viszont azt jelezte, az legjobbak közé jutásról szőtt álmok szertefoszlottak. A litvánok "bizonyították", a leggyengébbek a csoportban (4-0), míg a lengyelek elleni 3-1-es vereség is papírformának tekinthető, hiszen ellenfelünk tavaly még a legjobbak között szerepelt.

Az utolsó, lengyelek elleni mérkőzés persze nemcsak a vereség miatt marad emlékezetes. Az 50. perc tájékán ugyanis Hanson játékvezető megállította a játékot, majd ötperces tanácskozás után jelezte, Jaworski kapusnak el kell hagynia a jeget. A hálóőr nevét ugyanis kifelejtették a jegyzőkönyvből, így nem játszhatott volna egy percet sem. Hudák János, a magyar csapat vezetője azonnal jelezte is, megóvják a mérkőzést, ám miután az éremátadáskor kiosztották a lengyeleknek az ezüst-, a magyaroknak a bronzérmet, várható volt, az óvás elmarad.

Ami a 2002-es hokivébén történt/sport/csapat/20030401amia.htmlMagyar hokisikerek/sport/csapat/20030401magyar.htmlKis jégkorong-história/sport/csapat/20030401kisjegkoronghistoria.htmlA vb menetrendje/sport/csapat/20030331adivizio.htmlJéghokis linkek a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/static/szorakozas,_pihenes,_sport/sport/teli_sportok/jeghoki/

Fertő László, a szövetség elnöke a mérkőzést követő sajtótájékoztatón ezt hivatalosan is bejelentette, s közölte, a szabályok értelmében erre akkor lenne lehetőség, ha az illetékesek a hibát a jegyzőkönyv kitöltésekor jelezték volna. Az elnök ellenben ígéretet tett arra, hogy kezdeményezi, a csapat a második helynek megfelelő prémiumot kapja meg. (Más kérdés, hogy erkölcsileg ez mennyire helyes, hiszen a mérkőzést mégiscsak elveszítette az együttes.)

Ami azonban még a prémiumkérdésnél is rosszabb, a harmadik helyezés azt jelenti, a csapat jövőre jóval nehezebb csoportba kerül, mintha ezüstérmet nyert volna. Ha az eddigi beosztási rendszert vesszük figyelembe, akkor a norvégok és a britek lesznek jövőre az ellenfeleink, s nem az olaszok, illetve az észtek. A Eurohockey.net szerint viszont jövőre Norvégiával, Olaszországgal, Romániával és a harmadvonalból felkerült Belgiummal kell játszanunk, ehhez esik még hozzá egy gárda a hamarosan kezdődő, finnországi A csoportos eseményről. Így vagy úgy, jövőre sokkal nehezebb dolga lesz az együttesnek, főleg, hogy valószínűleg sorozatban harmadszor már nem hazai környezetben lép pályára.

Képgaléria - Hollandiajavascript:open_doc('http://www.origo.hu/galleries/Hoki-2003416114245/index2.html',500,420)Képgaléria - Romániajavascript:open_doc('http://www.origo.hu/galleries/Hoki-2003417133449/index2.html', 500,420)Képgaléria - Kazahsztánjavascript:open_doc('http://www.origo.hu/galleries/Hoki-200341916338/index2.html',500,420)

"A dobogóra felállhattunk, de az igazi bravúr elmaradt. Beigazolódott, hogy csak 12-13 játékos üti meg a nemzetközi elit szintjét, a többiek elmaradnak ettől" - értékelte az MTI-nek Jan Jasko szövetségi kapitány, akinek a vb után lejárt a megbízatása, s mivel hazatér Szlovákiába, jövőre már biztosan nem ő tölti be ezt a posztot.

Magyar siker az is, hogy Szuper Leventét választották a torna legjobb kapusának. A tengerentúlon játszó 22 éves kitűnőség a statisztika alapján a második lett 92,68 százalékos védési hatékonysággal és harmadik 2,25-ös kapott gólátlaggal. A legtöbb pontot, tizenegyet a kazah Jevgenyij Koreskov szerezte - a legeredményesebb magyar Ladányi Balázs lett héttel -, és hat találattal ugyancsak a győztes gárda csatára végzett a góllövőlista élén.