Vágólapra másolva!
Az évadzáró vacsorák szezonját éljük női kosárlabdában. Az immár hétszeres magyar bajnok MiZo-Pécsi VSK kedden tartotta ünnepi bankettjét egy remek villányi borpincében, az ezüstérmes - és ezzel története legfényesebb sikerét elkönyvelő - Soproni Postás játékosai és vezetői pedig Meszlényi Róbert edző édesanyjának Sopron környéki présházában búcsúztatják szerdán az eredményekkel és hányattatásokkal teljes 2002-2003-as évadot.

Hogy lesz-e augusztusban folytatás, az már szerdán este, de legkésőbb csütörtökön délelőtt eldől, merthogy Fűzy András, a klub ügyvezető elnöke a bajnoki döntő óta eltelt napokban nem tétlenkedett, s elmondása szerint kézben tartja a keszekusza ügy megoldását.

A fiatal klubvezető tárgyalásai eredményeképpen ugyanis képbe került egy Győr-Sopron-Moson megyei vállalkozó, aki hajlandó lenne finanszírozni a csapat 2003-2004-es idényét, minimum akkora összeggel, mint amekkora - papíron - a 2002-2003-as költségvetés volt. Ami pedig a klubvezetés olvasatában a Magyar Posta Rt. részéről fennálló bruttó hatvanmillió forintos tartozást illeti, annak rendezésére egy hétfői parlamenti interpelláció hatására ígéret érkezett. Legalábbis Mesterházy Attila, a GYISM politikai államtitkára jelezte: a minisztérium közvetítőként lép fel az állami tulajdonú részvénytársaság és a soproni klub vitájában.

A konkrétumokat Fűzy szerdán közli a játékosokkal, akik - adott szavukat tartva - egyelőre nem szerződtek le sehová. Pedig komoly csábításnak vannak kitéve: a csapatkapitány Csákány Emőkét, továbbá az irányító Englert Orsolyát és a center Papp Krisztinát a Szolnok csábítja, bár utóbbi a BSE-vel - korábbi klubjával - is "kokettál". Az elmúlt szezon talán legjobb játékosa, Eördögh Edit pedig minden valószínűség szerint visszatér a másik soproni klubhoz, a GYSEV-hez, ahol Balogh Judit visszavonulásával megüresedik a hátvéd-bedobó posztja. Ambrus Erzsébet kismamaszerepben képzeli el a 2003-2004-es idényt, míg Fodor Csilla rakoncátlankodó térde állapotától teszi függővé a folytatást.

Mindez azonban egyelőre csak hipotézis, mert ha Fűzy érvei eléggé nyomósnak bizonyulnak a szerda esti keserédes vörösboros mulatságon, akkor másnap délelőtt elviekben már meg is állapodhat játékosaival. S ebben a szerencsés esetben folytatódhat a Postás hihetetlen sikersztorija, s nemcsak a honi bajnokságban, hanem az Euroligában is. Méghozzá az egész ország szeme láttára, Fűzy ugyanis már ígérettel bír a Sport1 televízió illetékesétől, hogy a csatorna a Postás mind a tizennégy - hét-hét hazai és idegenbeli - Euroliga-meccsét egyenesben sugározza.

Ez a körülmény pedig nem csekély mértékben emeli a csapat marketingázsióját.

Ch. Gáll András