Vágólapra másolva!
 

A pletykák beigazolódtak: pénzügyi okok miatt nem vállalja az első osztályú szereplést az Orosháza férfikézilabda-csapata. Az NB I nyolcadik, a Magyar Kupa harmadik helyén végzett gárda jövőre, megfiatalítva az NB I B-ben indul.

"Az elmúlt években több százmillió forintot áldozott a cégünk a férfi kézilabdára Orosházán. Talán túl gyorsan futott fel a csapat, amely az NB II-ből két év alatt az NB I-be jutott, majd a 2001-2002-es idényben újoncként a negyedik helyen végzett, és ezzel sporttörténelmet írt Orosháza és Békés megye kézilabdasportjában, hiszen kiléphetett a nemzetközi porondra, az EHF-kupában képviselhette hazánkat. Az elmúlt szezonban az NB I-ben a nyolcadikok lettünk, úgy, hogy az ősz végétől már végig anyagi gondokkal küzdött a gárda, a Magyar Kupában pedig megszereztük a bronzérmet, ami ismét a nemzetközik kupaszereplés jogát jelentette volna számunkra, ezúttal a KEK-ben indulhattunk volna. Több mint egy hete már jeleztük az MKSZ-nek, hogy nehéz anyagi helyzetünk miatt nem tudunk indulni a nemzetközi kupában" - nyilatkozta Árpási Csaba, a klub tulajdonosa és elnöke a Békés megyei Hírlapnak.

A hírek szerint a kereten belül is komoly változások várhatóak, hiszen gyakorlatilag az együttes gerince távozik. Rosta István Tatabányára igazol, Gúnya iránt az újonc NB I-es Szigetvár érdeklődik. Czina, aki kölcsönbe volt Szegedről, visszatért, miként a Pick-Szeged hívja Oláh Gábort is. Szabó Levente kapusnak élő szerződése van a klubbal, ő kölcsönbe Százhalombattára kerül.