Vágólapra másolva!
Bár a nyárelőn már megegyezett a Mol Szolnok férfikosárlabda-csapatának vezetőivel Kmézics Zorán, úgy tűnik, mégsem a Tiszaligetben fog edzősködni. Kaposváron ugyanis bejelentették: a váratlanul eltávozott Goran Miljkovic helyett Kmézics irányítja majd a csapat szakmai munkáját. A szolnokiak szerint azonban a szakembert 2004 júniusáig szerződés köti hozzájuk.

"Nincs aláírt szerződésem a szolnokiakkal" - kezdte Kmézics. "Fájó szívvel válok meg tőlük, hiszen sokat segítettek rajtam az utóbbi hónapokban. Nehéz döntést hoztam. Úgy érzem, a vezetőknek nem lesz módjuk megerősíteni az együttest. A rossz szereplést pedig az én nyakamba varrnák a szurkolók, akárcsak három éve. Ez távozásom fő oka."

"Nagy meglepetéssel vettük Kmézics Zorán távozását" - mondta Dr. Nyerges Zsolt, a Mol Szolnok első embere. "Nem igaz, hogy nincs szerződése. Kezünkben van egy kontraktus, rajta az aláírása, a megállapodás szerint 2003. május 1-től 2004. június 30-ig Kmézics a vezetőedző csapatunknál. Ezekből egy-egy példányt elküldtünk az MKOSZ-nek és a Hivatásos Férfi Ligának. Azonnali fegyelmi eljárást kezdeményezünk vele szemben. Egyben elítéljük a kaposváriak inkorrekt lépését, hogy máshol érvényes szerződéssel rendelkező edzőt foglalkoztatnak. Reméljük, a liga és szövetség nem hagyja ezt szó nélkül."

Varga Csaba