Vágólapra másolva!
Szeptember 5-én, pénteken kezdődik a férfikosárlabda-kontinensviadal, amely sajnos magyar érdekeltség nélkül zajlik. Pár nappal az Európa-bajnokság kezdete előtt azonban érdemes áttekinteni a csoportokat, a csapatokat és az esélyeseket. Kezdjük az A és a B jelű négyessel!

Az A csoport két favoritjának a francia és az olasz válogatott számít, e két gárda között dőlhet el az elsőség kérdése. Márpedig amelyik gárda az élen végez, már biztosan negyeddöntős, míg a második (és harmadik) helyezettre még egy ki-ki mérkőzés vár.

A gall gárda utoljára az 1953-as Európa-bajnokságon tudott érmet nyerni, akkor harmadik lett a válogatott. Hogy nem esélytelen az együttes, arra bizonyíték a legutóbbi olimpia, akkor a Laurent Sciarra, Stephane Risacher vezette csapat a csoportbeli bukdácsolás után végül a döntőig menetelt, s csupán tíz ponttal (85-75) kapott ki az Egyesült Államoktól.

A csapat jól teljesített a felkészülés során, a braunschweigi Szuperkupa-döntőben például a németek ellen diadalmaskodott. A magyarok középdöntő-csoportjából továbbjutott gárda szövetségi kapitánya, Alain Weisz annyiból könnyebb helyzetben volt, hogy mindössze tizenhárom játékossal dolgozott, azaz összesen egy helyen kellett szűkítenie a keretet. A balszerencsés tizenharmadik Karim Souchu lett, hacsak nem következik be sérülés, ő nem utazhat el a svédországi Európa-bajnokságra. "Fájdalmas döntés volt ez, mert Karim végig lelkeses és jól dolgozott. Emiatt kellett az utolsó pillanatig halogatnom a döntést" - nyilatkozta Weisz a L'Equipe című napilapnak.

A keretben így is maradt négy NBA-ben edződő klasszis, közülük is kiemelkedik Tony Parker (San Antonio Spurs), illetve Tariq Abdul-Wahad (Dallas Mavericks), de fontos szerephez juthat Jerome Moiso (Toronto Raptors) és Boris Diaw-Riffiod (Atlanta Hawks) is.

Az olasz válogatott kapitánya, Carlo Recalcati sokkal többet töprengett keretének összeállításakor, hiszen több kulcsjátékosa is sérüléssel bajlódott. Így sokáig kérdéses volt, vajon Alex Righetti, Nikola Radulovic és Massimo Bulleri felépül-e az Európa-bajnokság kezdetére, így kénytelen volt mozgósítani tartalékjait, Marco Carrarettót és Luca Garrit is.

A francia keret
Tony Parker, Moustapha Sonko, Tariq Abdul-Wahad, Boris Diaw-Riffiod, Alain Digbeu, Makan Dioumassi, Laurent Foirest, Cyril Julian, Jerome Moiso, Florent Pietrus, Thierry Rupert, Ronny Turiaf
Az olasz keret
Denis Marconato, Roberto Chiacig, Alessandro Cittadini, Matteo Soragna, Alex Righetti, Michele Mian, Gianluca Basile, Davide Lamma, Massimo Bulleri, Nikola Radulovic, Giacomo Galanda, Alessandro De Pol.
Gazzetta dello Sportban

A keretszűkítésnél aztán kiderült, Luca Garri (Livorno), Marco Carraretto (Laurettana Viella) és Alessandro Tonolli (Virtus Roma) nem utazik az Eb-re, bekerült viszont a tizenkettő közé az a Davide Lamma (Reggio Calabria), aki a selejtezők során nem játszott egy percet sem, ám a nyár folyamán "meggyőzte" arról Recalcati kapitányt, hogy nélkülözhetetlen. A felkészülés során a gárda legyőzte Litvániát és Izraelt, kikapott viszont Franciaországtól és Szerbia-Montenegró legjobbjaitól, így kérdéses, az Eb-n mire lesz képes az együttes.

A harmadik továbbjutást jelentő helyért Szlovénia és Bosznia-Hercegovina nemzeti csapata küzd majd. Előbbi keretében ott lesz a Houston Rockets erőcsatára, Bostjan Nachbar, illetve az Indiana Pacers centere, Primoz Brezec, Slobodan Subotic szövetségi kapitány viszont nem számíthat Matjaz Smodisra. A Virtus Bologna kosarasa, aki a selejtezők során kilencpontos dobó- és négyes lepattanó-átlagot produkált térdsérülése miatt marad távolt az Eb-től, valószínűleg csapattársa, az ugyancsak bolognai Sani Becirovic pótolhatja.

A bosnyákoknál két kulcsjátékos, Nenad Markovic és Gordan Firic eleve kiesett sérülés miatt, Drasko Prodanovic kapitány, így 17 játékost hívott meg a felkészülésre.