Vágólapra másolva!
Október 11-én a Partizan Mobtel elleni, idegenbeli találkozóval kezdi meg szereplését a Nis Vojvodina férfikosárlabda-csapata a szerb bajnokságban. Déli szomszédunk bajnokságával nem igazán foglalkoztunk eddig, ám ezúttal kivételt kell tennünk. A Vojvodina ugyanis több szállal is kötődik a hazai kosárlabdaélethez: a Zalaegerszegtől érkezett edző, Nikola Lazic és a szintén zalai center, Dragan Ceranic mellett a 2003-2004-es szezonban ott pattogtat a magyar válogatott irányítója, Németh István is.

Az újvidéki Magyar Szó című magyar nyelvű napilap részletes írásban foglakozott az október 11-én megkezdődő szerb férfikosárlabda-bajnoksággal, amelynek idén már magyar vonatkozása is lesz. A helyi Vojvodina együttese ugyanis nagyon komoly csapatot rakott össze, amelytől kiemelkedő eredményt vár el a szakvezetés. A sikerekből kiveheti a részét Németh István is, aki tavaly még a Marc-Körmend együttesét segítette bajnoki címhez.

A csapat megerősítése az edzői poszton kezdődött, a klub vezetése visszacsábította Nikola Lazicot, a Zalaegerszeg vezetőedzőjét, aki négy éven keresztül dolgozott Magyarországon. Lazic magával hozta Dragan Ceranicot, s az ő kérésére szerződtette a klub Némethet is.

"Erre az idényre világosan megfogalmaztuk céljainkat. Előbb Suputot, a Spartacus kiválóságát hoztuk el, majd pedig a Partizan csapatkapitányát, Canakot. Közben Nikola Lazic edzővel is megegyeztünk, aki csapata soraiban szerette volna látni az említett Németh Istvánt. Nem volt könnyű leszerződtetni, mert nem tudta, Újvidék milyen kosárlabdaközeg, így hosszas telefonálgatás után kétszer is személyesen elutaztam Trevisóba, s meggyőztem Istvánt, jöjjön el Újvidékre. Itt aztán meglátta, megértette, milyen feltételeket tudunk nyújtani" - nyilatkozta a Magyar Szónak Milos Avramov, aki 2002 júniusában vette át a klubigazgatói teendőket.

A legfrissebb igazolás nem kisebb név, mint a tavalyi, indianapolisi világbajnokságon aranyérmet nyert válogatott tagja, Milan Gurovic - bár egyelőre a spanyol Tau Ceramica vitatja, kié a kosaras. Gurovic ugyanis elkövette azt a hibát, hogy előszerződést kötött mindkét klubbal, így most jogi úton keresheti az igazát.

"Nem szeretnék addig nyilatkozni Gurovicról, míg hivatalosan nem lesz a Vojvodina tagja. Hallani még ezt-azt. Az azonban biztos, hogy az eddigi célunk, hogy bejussunk az első négy közé a bajnokságban, Gurovic érkeztével változni fog, de remélem, hogy eleget tudunk majd tenni az újabb elvárásoknak" - véli Lazic, aki a sztárok mellett építhet a Tepic, Golubovic, Zolotic, Milosevic, Kitanovic fémjelezte saját nevelésű játékosokra, akiket 2011-ig szerződés köt a klubhoz.

A Vojvodina október 11-én idegenben, a Partizan Mobtel vendégeként kezdi meg a bajnokságot, első hazai összecsapásán, egy héttel később a Zastava lesz az ellenfél.

A csapat 2003-2004-es kerete
4 Dragoljub Kitanovic
5 Milenko Tepic
6 Mladen Zarubica
7 Dejan Radonjic
8 Predrag Suput
9 Vladimir Roncevic
10 Németh István
11 Sasa Vukas
12 Dragan Ceranic
13 Marko Cvetkovic
14 Nenad Canak
15 Goran Savanovic
16 Strahinja Milosevic
17 Ilija Zolotic
18 Vladimir Golubovic
19 Nemanja Krstic

Új játékost kapott az egykori ZTE-edző/sport/csapat/kosarlabda/20030620friss.html?pIdx=4