Vágólapra másolva!
Hat magyar kézilabdacsapat lép pályára a hétvégén az európai kupasorozatokban. A férfiaknál a Fotex-Veszprém és a Pick-Szeged megkezdi Bajnokok Ligája-sorozatát, a bajnok Szarajevóba utazik, a Tisza-partiak pedig Éles József együttesét, a Filipposz Veriaszt fogadják. A hölgyeknél szintén a BL-ben érdekelt a Ferencváros, a zöldek szintén görög együttessel, az Anagenniszi Artasszal küzdenek a csoportkörbe jutásért.

A férfiak megújított Bajnokok Ligájában a 32 között az E betűjelű csoportban a Pick-Szeged a görög Filipposz Veriaszt fogadja, s esélyesnek is tekinthető Kovács Péter együttese. A szegediek augusztusban már vendégül látták a görög bajnok és kupagyőztes gárdát, akkor 35-27-es hazai siker született. A hazaiaknál Vadkerti Attila influenzával küszködött, Habuczki Tamás pedig műtött térdét fájlalja.

A görögöknél nem játszhat az éppen Szegedről elszerződött Doros Ákos, aki a legutóbbi bajnokin kézfejtörést szenvedett, de a másik beállós, Stefano sem egészséges. Ott van viszont a csapatban Éles József mellett a két orosz világklasszis, Tucskin és Atavin, s nem mellékesen öt görög válogatottal is bír az együttes.

A mérkőzés szombaton, 19.15-kor kezdődik Szegeden, a találkozót az m2 élőben közvetíti. A játékvezető a Reisinger, Kaschütz osztrák páros lesz.

Nincs könnyű helyzetben a Fotex-Veszprém együttese, amely kulcsjátékosai nélkül látogat a bosnyák Boszna Szarajevóhoz a G csoport nyitányán. A magyar bajnok hosszú ideig nem számíthat a bokaszalag-szakadással kórházban fekvő Perez Carlosra, de kidőlt Gál Gyula és Diaz Ivo is a sorból. Az ellenfél, az RK Boszna a selejtezőben a holland Fiqas Aalsmeer ellen jutott tovább magabiztosan, legjobb játékosa Sirco, aki a két összecsapáson 14 gólt szerzett.

A találkozót vasárnap 17 órától a Sport1 élőben közvetíti, a játékvezető a görög Migas, Bavas kettős lesz.

A női BL-ben a nyáron jelentősen átalakult Ferencváros a görög Anagenniszi Artaszt fogadja. Azt a gárdát, amely tavaly ugyan "kiverte" a Debrecent az EHF-kupából 56-50-es összesítéssel, ráadásul a Hajdúságban 31-24-re nyert, ám a csapatban pályára lépett az a Kuplevics, aki amellett, hogy két gólt is szerzett, nem rendelkezett megfelelő papírokkal, így végül a Loki került a nyolcaddöntőbe. Az Artaszban két magyarra kell figyelni: ott játszik ugyanis az egykori esztergomi Káldi Katalin és a tavaly még Cornexiben szereplő Szőke Szilvia is. A mérkőzésre vasárnap 18 órai kezdettel kerül sor, az m2-n élőben is meg lehet tekinteni.

A férfiaknál a Csömör Ukrajnában, a Portovik Juzsnyij otthonában lép pályára, a KEK-párharc esélyese nem a magyar csapat. A Győri Tento ETO KC férfi együttese a litván Akademikas Kaunast látja vendégül egy hét múlva, és az oda-visszavágónak egyformán a magyarok adnak otthont.

A hölgyeknél a Vác szintén két mérkőzésre invitálta hazánkba a görög Triamvosz Ormi Patraszt, az első összecsapásra vasárnap, a másodikra kedden kerül sor. Az EHF-kupában érdekelt Cornexi-Alcoa az osztrák Wiener Neustadt otthonába utazik, ott tavaly a harmadik fordulóban az osztrákok 28-27-re verték a fehérváriakat. A magyarok jelenlegi formáját tekintve (még ha utóbbi két meccsüket meg is nyerték a Győr és a Békéscsaba ellen) nagyon oda kell figyelniük, a hazaiaknál ugyanis olyan jó nevű játékosok találhatóak a csapatban, mint az osztrák válogatott két kapusa, Rusznacsenko és Hofmann, a litvánból osztrákká váló Sypkus, vagy az egyszer már visszavonuló, majd Bécsújhelyre szerződő magyar válogatott Prok Beatrix.