Vágólapra másolva!
Kétgólos győzelmet aratott a Vasas vízilabdacsapata a görög Vuliagmeni ellen a belgrádi selejtezőben, s ezzel a legjobb 16 csapat közé jutott az Euroligában.

Euroliga, 2. forduló, H csoport:
Vasas-Plaket-Euroleasing - Vuliagmeni (görög) 7-5 (2-1, 2-0, 2-2, 1-2)
a magyar góldobók: Madaras, Vindisch 2-2, Varga T., Varga Zs., Kásás 1-1

Rögtön az elején magához ragadta a kezdeményezést Kásás Zoltán együttese, Vindisch és Varga Tamás góljával elhúzott 2-0-ra. A mérkőzés felénél már 4-1 is volt az állás az angyalföldiek javára és bár a 4. negyed elején egy kicsit szorossá vált a találkozót (6-4), egy percig nem forgott veszélyben a magyar győzelem. Ennek ellenére Kásás Zoltán vezetőedző ezúttal sem volt maradéktalanul elégedett együttesével, mert sok volt az egyéni hiba.

A spanyol Barcelona szombaton harmadszor is hosszabbításban szenvedett vereséget és ezzel a világhírű együttes elbúcsúzott az Euroligától.

A csoport további eredményei:
Partizan Beograd (szerb-montenegrói) - CN Barcelona Nofer (spanyol) 11-10
Amersfoort (holland) - AVK Triglav (szlovén) 6-4

A csoportelsőség a vasárnap 17 órakor kezdődő Vasas-Partizan találkozón dől el.

Francia és orosz győzelemmel folytatódtak az E csoport küzdelmei a Szőnyi úton. A házigazda BVSC szombaton szabadnapos volt.

H csoport, 4. forduló:
S.N. Strasbourg (francia) - Polonia Lódz (lengyel) 8-6 (3-2, 2-1, 2-1, 1-2)
LukOil Szpartak Volgográd (orosz) - Rapid Bucuresti (román) 13-5 (3-2, 3-0, 3-1, 4-2)