Vágólapra másolva!
Úgy tűnt, amikor a 2002-2003-as NBA-szezon végén búcsút vett a Portland TrailBlazers csapatától, végképp befejeződött Arvydas Sabonis pályafutása elvégre december 19-én már 39 éves lesz a 221 centis, 132 kilós center center. Nos, "Sabas" képtelen abbahagyni szeretett játékát: 14 év után újból pályára lépett anyaegyesü-letében, a Zalgiris Kaunasban, s úgy játszik, mint ifjúkorában.

Sabonis 1989-ben szerződött Spanyolországba a Forum Filatelico Valladolid csapatához, később Olaszországban, 1992-93-ban megint Spanyolországban (Real Madrid) kosarazott, végül 1995-ben, 30 évesen a Portland játékosa lett. Előzőleg 1988-ban olimpiai bajnoki címet nyert a szovjet, majd 1992-ben bronzot Barcelonában a litván válogatottal.

Sabonis most újra Kaunasban varázsol, első hivatalos mérkőzését szombaton játszotta a litván bajnokság ötödik fordulójában, idegenben, amikor a Zalgiris 93-62-re nyert az Alita otthonában. Sabonis 26 percet töltött a parketten, s 16 pontot, 15 lepattanót és 5 blokkot jegyzett.

Huszonnégy órával később otthon, a kaunasi Sporto Hale Arenában, 4000 hódolója előtt lépett fel, s még jobban játszott, mind előző meccsén: 18 perc alatt 14 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz volt a mérlege, mezőnyből 6/6, büntetőből 2/2. Az eredmény pedig 100-63 a Nevezis Kedainiai ellen.
Hat forduló után a Zhalgiris és a Lietuvos Rytas vezet százszázalékos teljesítménnyel.

Sabonisnak persze remek társai vannak, kiknek többsége az előző évadban még Dávid Kornél csapattársa volt: az amerikai Ed Cota és Tanoka Beard, a litván Timinskas, Jevtokas, Salenga, Lavrinovicius, a szerb Beric.

De azért mindenki Sabas miatt jár ki a csapat meccseire...

Ch. Gáll András