Vágólapra másolva!
Horváth Ervin helyett Palásty László lett a Bp. Kőbányai Spartacus SC nőikézilabda-csapatának új vezetőedzője. A szakvezető december 19-én a Békéscsaba ellen mutatkozhat be.

November 2-án a Bp. Spartacus közös megegyezéssel szerződést bontott Horváth Ervinnel, az élvonalbeli nőikézilabda-csapat vezetőedzővel. A gárda az őszi idény 11 fordulója során mindössze öt pontot gyűjtött, csupán a Békéscsabát és az Esztergomot tudta legyőzni még az első és a negyedik játéknapon.

A csapat új trénere Palásty László lett, aki korábban 15 esztendőn keresztül a klub férfi és női utánpótláscsapatainál dolgozott. A szakvezető legutóbb a Hort SE férfi ifjúsági együttesét irányította.

Palásty még idén bemutatkozhat a szurkolók előtt, csapata eredetileg ugyanis november 7-én mérkőzött volna a Békéscsabával, ám a viharsarkiak két ifjúsági játékosuk, Triffa Ágnes és Zsuzsa Vivien válogatottbeli elfoglaltsága miatt kérte a halasztást. A december 19-ére halasztott mérkőzésen azonban utóbbi kézis nem léphet pályára, miután a nemzeti csapatban szerepelve ínszalag-szakadást szenvedett.

Játszik a Százhalombatta?

Várhatón pályára lép pénteken a Százhalombatta férfikézilabda-együttese, amely anyagi gondokkal küzdve a megszűnés határára sodródott. A klub a Tatabánya elleni bajnokit már kihagyta, emiatt a Magyar Kézilabda Szövetség félmillió forintos büntetést szabott ki. Ha Nyíregyházán sem lép pályára az együttes, egymillióval nő a számla, s a harmadik mulasztás után pedig egy osztállyal hátrébb sorolják a csapatot. Ha kizárják a Százhalombattát, az első nyolc fordulóban elért eredményeit törlik.