Vágólapra másolva!
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége hatályon kívül helyezte a Női Hivatásos Alszövetség intézőbizottságának október 22-i határozatát az amerikai Gwen Jacksonnak a DKSK-val és a BSE-vel kötött szerződései kapcsán. Döntését azzal indokolta, hogy az érintett alszövetség ugyan jóhiszeműen eljárva, de egy korábbi gyakorlatnak megfelelően hozott határozatot. 

A liga a két érintett klubot akkor 2-2 millió forintra büntette, miután a tranzakcióknál az MKOSZ játékosügynöki engedélyével nem rendelkező személy működött közre. Az összeg befizetésére 15 napot adott.

Az MKOSZ elnöksége csütörtöki rendkívüli ülésén törölte ezt a döntést, és a liga intézőbizottságát új eljárás lefolytatására kötelezte. A diósgyőriek egyébként az októberi ítélet kihirdetése után szinte azonnal - immár szabályosan - új megállapodást írtak alá a kosarassal.

A 188 centis bedobó egy idényt töltött a WNBA-ben, ezalatt 33 mérkőzésen 26-szor kapott helyet a San Antonio Silver Stars együttesében, s átlagosan 8,8 pontig, illetve 6,2 lepattanóig jutott.