Vágólapra másolva!
Rómában ülésezett a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség  (FIBA) európai alszövetségének végrehajtó bizottsága. Az ülésen elkészítették a 2005-ös férfi és női Európa-bajnokságra minősítő selejtezőkön részt vevő válogatottak erősorrendjét. A magyar férfiakat a harmadik, a nőket a második kalapba sorolták.

A férfi Európa-bajnokságot 2005. szeptember 23. és október 5. között rendezik Szerbia és Montenegró négy városában: Belgrádban, Újvidéken, Versecen és Podgoricában. A 16-os döntőben öt ország válogatottja - a rendező Szerbia és Montenegró, továbbá Litvánia, Spanyolország, Olaszország és Görögország - már "hivatalból" ott van. A selejtezőkön részt vevő 19 válogatottat négy négyes és egy hármas csoportba osztják, s a 2004 szeptemberében lejátszott oda-vissza körmérkőzés után az első és második helyezettek egyenes ágon bejutnak a tizenhat közé. A kilenc harmadik és negyedik helyezett 2005 augusztusában még egy pótselejtezőt vív a fennmaradó egyetlen helyért.

Az erősorrend (az egy kalapba sorolt országok nem kerülhetnek ugyanabba a csoportba):
1. kalap: Franciaország, Izrael, Oroszország, Németország, Törökország
2. kalap: Horvátország, Slovénia, Lettország, Ukrajna, Bosznia
3. kalap: Magyarország, Belgium, Hollandia, Portugália, Csehország
4. kalap: Lengyelország, Franciaország, Fehéroroszország, Szlovákia

A nőknél 12-es döntő lesz, az Eb-t 2005. szeptember 9. és 18. között rendezik három török városban: Izmirben, Bursában és Ankarában. Csehország, Görögország, Oroszország, Spanyolország és a rendező Törökország már ott van a döntőben, a maradék hét helyért 16 csapat verseng. Négy négyes csoportot alakítanak ki, a selejtezőket 2004. szeptemberében bonyolítják le. A négy első helyezett, plusz a két legjobb második egyenes ágon bejut a döntőbe, a többi csapat - 2005 augusztusában ugyanúgy, mint a férfiak - pótselejtezőn vív az egyetlen fennmaradó helyért.

Az erősorrend:
1. kalap: Lengyelország, Franciaország, Belgium, Szlovákia
2. kalap: Magyarország, Szerbia és Montenegró, Ukrajna, Izrael
3. kalap: Lettország, Litvánia, Bulgária, Románia
4. kalap: Németország, Olaszország, Finnország, Horvátország

Ch. Gáll András