Vágólapra másolva!
Folytatta kiváló szereplését a magyar nőikézilabda-válogatott, amely a horvátországi világbajnokság középdöntőjének első mérkőzésén Románia ellen 30-27-re nyert. A nap meglepetését a másik csoportban Korea és Szerbia-Montenegró szolgáltatta, előbbi az eddig százszázalékos francia, utóbbi az ugyancsak hibátlan orosz együttest verte. Az osztrákok elveszítették olimpiai esélyeiket.

16. nőikézilabda-világbajnokság, középdöntő, II. csoport, 1. forduló:
Magyarország - Románia 30-27 (16-16)
Rijeka, 1000 néző
vezette: Arnaldsson, Vidarson (izlandiak)
gól: Ferling 9, Radulovics 9/4, Lovász 4, Görbicz 2, Kulcsár 2, Bohus 1, Farkas 1, Siti E. 1, Kirsner 1, illetve Dobrin 5, Senocico 5/4, Vartic 4, Luca 4, Bradeanu 3, Bese 3, Gogirla 1, Hobjila 1, Gisca 1
hetes: 5/4, illetve 5/4
kiállítás: 8, illetve 10 perc

Rijekába ugyan már nem kísérte el sok magyar szurkoló a magyar nőikézilabda-válogatottat, ám a csarnokban az előzetes meccsek hatására akadt néző elég. Mocsai Lajos szövetségi kapitány még a csoportmérkőzések után úgy fogalmazott, talán a román együttesnek nem fog ízleni a nyitott védekezés, ám óvatosságra is intett, hogy a junior világbajnokok egész sorát a csapatban tudó ellenfél nem lesz könnyű (Románia 1995-ben és 1999-ben a legjobb lett a korosztályos mezőnyben). Csak a győzelmet tartotta elfogadhatónak kollégája, Cornel Otelea, aki úgy vélte, nyerni kell, nincs más választás.

Mocsai Lajos ezúttal a hétfői edzésen combsérülést szenvedő Tóth Tímeát hagyta ki a keretből, a kapuban pedig Pálinger mellett ezúttal Sugár kapott lehetőséget. A mérkőzést a román együttes kezdte jobban: Vartic és Bradeanu góljaira Bohusnak csupán a negyedik perc elején sikerült válaszolni, köszönhetően Kerekes kapusnak. A Cornexi hálóőre, aki kapott a magyar bajnokság során hideget-meleget, ám ezen a vébén kiválóan véd, ezt az elején Bohus és Lovász lövéseinek hatástalanításával bizonyította is.

4-2-es román vezetésnél Pálinger kifogta a három évvel ezelőtti Eb gólkirálynőjének, Gogirlának a hetesét, Mocsai Lajos pedig váltott, s alig kilenc perc elteltével feladta a nyitott védekezést, s Farkas csatasorba állításával visszatért a hatos zónához.

A 15. percre ennek ellenére három gólra nőtt a hátrány (5-8), ráadásul Bohus térde megsérült, úgy kellett letámogatni a pályáról. A védekezés továbbra is rákfenéje volt az együttesnek, a nagy átlövők kiválóan használták ki bizonytalanságainkat. A 19. percben 11-8 állt az eredményjelzőn (persze, nem a mi javunkra), ám Radulovics és Lovász találata után ismét a gólkirályi címre esélyes Dunaferr-átlövő következett, s hetesből pimaszul átejtve Dinut, kiegyenlített (11-11).

Sajnos, ez a parányi lendület sem nyugtatta meg az együttest, Bese kiállítása ellenére Dobrin ismét vezetéshez jutatta a románokat. Radulovics ismét egyenlített, Siti pedig egy szólót követően a 24. percben először jutatta vezetéshez a válogatottat (13-12), ezzel beindult a gépezet. Pálinger zsinórban három labdát szerzett, Kulcsár és Ferling ismét betalált, s 15-12-nél úgy tűnt, nyugodtan lehet pihenőre vonulni. Jött viszont egy perc rémálom, s egyenlítettek a románok (15-15).

Mocsai Lajos időt kért, ám Farkas labdavesztését követően Pálinger-bravúr szükségeltetett ahhoz, hogy ne forduljon a kocka. Az utolsó két percben Ferling és Senicico még gólt váltottak, kialakítva a félidei 16-16-os eredményt.

A második félidőt Ferling két pazar góllal nyitotta, s annak ellenére 20-18-ra "húzott el" a csapat, hogy Radulovics mellé dobott egy hetest. 22-19-nél háromra nőtt az előny, Ferling kilencedik gólja élményszámba ment, s végre játéklehetőséghez jutott Görbicz is.

Hogy maradjon idegeskedés, a 46. percre Vartic egyenlített (22-22), a csapat hat percig gólképtelennek bizonyult, ezen periódus alatt nem sikerült megtréfálni Kerekest. A fonalat végül Bojana Radulovics találta meg, zsinórban három gólt lőtt, a végső tíz percnek tehát 25-22-ről vághattunk neki.

Kirsner első góljával négyre nőtt a különbség, Görbicz álomszerű gólokat lőtt, s az utolsó öt percnek 28-24-ről vágott neki válogatottunk. Ziccerek tömkelege maradt ki a román kapu előtt, a másik oldalon Gisca és Luca is betalált, ám végül Radulovics és Kulcsár révén sikerült kiszenvedni a 30-27-es győzelmet.

A következő ellenfél szerdán Norvégia lesz, a csoport rangadója sorsdöntő az érmek szempontjából.

Mocsai Lajos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: "A románok nagyon harcoltak, hiszen nekik csak győzelemmel maradt volna esélyük az olimpiai kvóta kivívására, ráadásul a két csapat egymás elleni mérkőzése mindig presztízs értékű. Újra bebizonyosodott, hogy ezen a szinten az a válogatott győz, amely jobban bírja a hajrát. A románok elfáradtak a végére, míg nálunk maradt egy-két pihent játékos. Szerdán a norvégok ellen újból hatalmas rangadó következik, remélem, azt is bírjuk majd erővel."