Vágólapra másolva!
Az Euroleasing-Orsi Sopron magabiztos győzelmet aratott az olaszországi Chietiben a nőikosárlabda Euroliga 10. fordulójában.

10. forduló, A csoport:
CUS Chieti (olasz) - Euroleasing-Orsi Sopron 64-86 (8-26, 21-14, 12-22, 23-24)
Chieti, 1000 néző
vezette: Sutulovic (szerb-montenegrói), Radovic (horvát)

Vélhetően a csarnokban uralkodó hideg miatt az első nyolc támadás eredménytelenül végződött, majd a Chieti alkalmazkodott gyorsabban a zord viszonyokhoz, és 6-0-ra elhúzott. Lassanként a Sopron is bemelegedett, és az orosz Zakaljuzsnaja, illetve a szerb Kovacevic révén 18-0-s (!) rohammal állva hagyta az olaszokat.

A 14. percben már 20 pontra nőtt a különbség (13-33), de a cseh Nemcova - aki 2002-ben három hónapig a magyar együttest erősítette, s állítólagos visszavonulása miatt távozott - vezetésével feljavultak a hazaiak. A nagyszünetben 29-40 volt az állás.

Fordulás után újabb kitűnő (15-4) sorozatot produkált Natalia Hejkova csapata, s a házigazdák ekkor már képtelenek voltak ritmust váltani.

Az utolsó játékrésznek 21 pontos előnnyel vágott neki az Orsi, amely a hajrában már legjobbjait pihentetve is magabiztosan hozta a "kötelező" győzelmet. A Chieti 86-63-as soproni vereségét követően ezzel otthoni környezetben is jócskán alulmaradt.

A találkozó legjobbjává Gordana Kovacevicet választották.

Natalia Hejkova, a Sopron vezetőedzője: "Nyernünk kellett, és ezt végre is hajtottuk. A rájátszásba akarunk jutni, és ehhez fontos volt a mostani két pont megszerzése."

A hat győzelemmel és négy vereséggel álló magyar gárda jövő szerdán a francia Aix-en-Provence-t fogadja.

eredmény, B csoport:
RC Valencia (spanyol) - VBW Clima Gdynia (lengyel) 71-69