Vágólapra másolva!
Az esélyeknek megfelelően vereséggel térhetnek haza a fővárosi csapatok a nőikosárlabda NB I vasárnapi mérkőzései után: a BSE a DKSK, a BEAC pedig a címvédő Pécs otthonában maradt alul.

Diósgyőrben 8-0-s sorozattal kezdett a BSE, és előnyéből a közelmúltban érkezett amerikai Palmer révén 3 pontot meg is őrzött a nyitónegyed végéig. A folytatásban Brosovszky vezérletével fordított az Európa-kupában is érdekelt Diósgyőr - amely tíz sikernél és három kudarcnál tart a hazai pontvadászatban -, így a félidőben 32-28 volt az állás.

Fordulás után úgy tűnt, eldőlt a találkozó, hiszen a házigazdák a harmadik játékrészben kétszer annyi pontot szereztek, mint az egyre pontatlanabbul célzó fővárosiak. A záró felvonásban azonban beleerősítettek a vendégek, de Kalmár-Nagy kipontozódása és a 11 kísérletből mindössze egy sikeres tripla megpecsételte a sorsukat.

Az összecsapás legjobb dobói: Brosovszky 21/3, Abromaite 14, Eördögh 14, illetve Palmer 19, Kalmár-Nagy 11, Kosjár 11, Vasic 11.

A pécsieknél a sérült centerek - az amerikai Anderson és a bolgár Branzova - távollétében, no meg a BEAC szerényebb helyezése miatt főleg a fiatalok jutottak szóhoz. Az Euroliga-meccseken többnyire kiegészítő emberként szereplő Keller, Szakács és Fegyverneky egyaránt remek játékkal hálálta meg a bizalmat, míg a 3/10-es mérlegnél tartó egyetemistáknál csak Nagy és Bartha jeleskedett. A hazai győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben, s a PVSK 14 forduló után is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát.

Az összecsapás legjobbjai: Károlyi (30/15), Szakács (21/3), Keller (17), illetve Nagy (17), Bartha (14/3).

Eredmények:
Diósgyőri KSK - BSE-ESMA 69-65 (13-16, 19-12, 20-10, 17-27)
MiZo-Pécsi VSK - BEAC-Újbuda 100-49 (28-15, 26-10, 21-14, 25-10)