Vágólapra másolva!
A nőikosárlabda-bajnokság 15. fordulójában az Euroleasing-Orsi csapata 85-71-re győzött a BSE ellen a Városmajorban, ami nem más, mint maga a realizálódott papírforma. Az azonban aligha, hogy Vajda Anna, a vendégek bedobója 30 pontot szerzett - ennyi ugyanis még sohasem került a neve mellé NB I-es felnőtt mérkőzésen, azaz a 19 éves válogatott játékos karriercsúcsot ért el.

A szerdán a Barcelona elleni Euroliga-mérkőzésen káprázatos játékkal győztes soproniak üdvöskéje januárig csak keveset játszott, nem töltött be kulcsszerepet Natalia Hejkova edző rotációjában. Pedig volt ő a november végi Euroliga-forduló legjobbja, a Bourges elleni meccset ugyanis Vajda 11 pontjának, és a negyedik negyedben dobott három triplájának köszönhetően nyerte meg a Sopron.

Szerdán a Barcelona ellen (88-63) 16 ponttal és 8 lepattanóval jeleskedett, vasárnap, a Városmajorban pedig a mezőny toronymagasan legjobb játékosának bizonyult 30 pontjával (12/17 mezőnyből, 5/7 büntetőből), leszedett 4 lepattanót, kiharcolt 4 személyit, ellopott 5 labdát és blokkolt 2 dobást.

- Minek köszönhető az utóbbi hetek klasszis teljesítménye?
- Utóbbi hetek?! Csak szerdán a Barcelona ellen játszottam jól, előtte az Aix-en-Provence és a Carichieti ellen is pocsék voltam.

- Mindig ilyen igényes önmagával szemben?
- Miért? Tényleg rosszul játszottam.

- Akkor maradjunk a mai meccsnél: most miért ment ilyen jól?
- Talán mert itt volt a nézőtéren az édesapám.

- A szezon elején nem sok bizalmat kapott az edzőjétől...
- Mert nem is szolgáltam rá.

- Ezen az estén egymaga három posztot töltött be: a két bedobóét és a centerét. Melyik a kedvence?
- A magasbedobó, azaz a négyes. A 189 centimmel ezt nekem találták ki. Sajnos, a szezon első felében sokat voltam kénytelen alacsonybedobót játszani, az nem annyira nekem való.

- Csütörtökön Bourges-ban lépnek pályára, elképzelhető, hogy a korábbi Euroliga-győztes otthonában is nyernek?
- Miért ne? Nagyon megy most a csapatnak. Mindenesetre mindent elkövetünk a sikerért, meg a nyolc közé jutásért.

Ch. Gáll András