Vágólapra másolva!
Két férfikézilabda-csapatunk is érdekelt még a Bajnokok Ligája negyeddöntőiben, s hogy az elődöntőre is maradjon magyar szereplő, ahhoz mind a Szegednek, mind a Veszprémnek csodát kellene tennie. A Pick Magdeburgban egygólos hátrányról folytatja, míg a Fotexnek otthon kellene legalább kilenccel nyernie a Ciudad Real ellen. Ehhez képest az FTC hölgykoszorújának könnyebb a helyzete, "csak" Lublinban kell bebiztosítani a továbbjutást.

Egy héttel korábban mind a Pick-Szeged, mind a Fotex KC Veszprém férfikézilabda-csapata vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Amíg a veszprémiek a Ciudad Real otthonában kaptak súlyos, kilencgólos zakót, addig a Szeged hazai pályán maradt alul egy találattal a Magdeburg ellenében. A továbbjutáshoz kisebbfajta csoda szükségeltetne.

Szegeden persze bíznak a csodában, pedig az előjelek nem túl kedvezőek az együttes számára. A csapat a hátrány mellett beteg és sérült játékosokkal utazik Németországba. Habuczki és Berta napok óta magas lázzal küzd, Vadkertinek torokgyulladása van, de a két légiós, Puljezevics és Noris sem tudott teljes értékű munkát végezni.

A Magdeburgban viszont felépült sérüléséből Oleg Kulesov, így a 106-szörös orosz válogatott irányítóra ismét számíthat Alfred Gislason vezetőedző. A nyolcezres magdeburgi arénában minden jegy elővételben elfogyott, a magyarokat 150 szegedi drukker biztatja majd, a vasárnap, 15.30-kor kezdődő találkozón (vezeti a norvég Abrahamsen, Kristiansen kettős).

Kézi a tévében
szombat, 17.45, Sport1: Fotex - Ciudad Real

szombat, 17.55, m2:
Dunaferr SE - Togliatti

vasárnap, 15.30, m2:
Magdeburg - Pick-Szeged

vasárnap, 16.15, Sport1:
Lublin - Ferencváros


A mérkőzésre szombaton 18 órai kezdettel kerül sor, a játékvezető a francia Bord, Buy duó lesz.

Ugyancsak nehéz a helyzete az EHF-kupában vitézkedő Dunaferrnek, amely egy hete 32-30-ra kapott ki a vendég orosz Dinamo Asztrahánytól. A reménytelennek tűnő helyzetből a múlt adhat megoldást, tavaly ugyanis ellenkező előjellel az újvárosiak várták előnnyel a visszavágót, majd hazai pályán elvéreztek az oroszokkal szemben.

Kolics János vezetőedző úgy véli, ha a Rosta, Katzirz, Kuzmicsov trió vállalni tudná a játékot, más erőviszonyokkal kellene szembenéznie az Asztrahánynak. A találkozó vasárnap 14 órakor kezdődik, vezeti a svéd Hansson, Olsson kettős.