Társoldalunk:

2004-re hatvanmilliót kapott a MiZo-PVSK

A 2004-es esztendőre 60 millió forintot kapott a MiZo-PVSK nőikosárlabda-csapata a városi sportbizottságtól. Az együttes új légióst is szerződtetett a 16 éves orosz Lisina személyében. A pécsiek vezetőedzője, Rátgéber László lesz az Európa-válogatott trénere azokon a mérkőzéseken, amelyeket az athéni olimpiára készülő koreai csapat szervez júniusban. Sopronba megérkezett Jurgita Streimikyte, a litván női válogatott Európa-bajnok kosarasa.

Kiemelt segítségként 60 millió forintot szavazott meg Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Sportbizottsága a MiZo-Pécsi VSK-t üzemeltető PVSK Basketball Kft-nek a 2004-es évre - olvasható a nőikosárlabda-együttes hivatalos honlapján.

Az együttes közben újabb légióst szerződtetett, ám a mindössze 16 éves Jekatyerina Lisina egyelőre nem lesz tagja a felnőtt keretnek. "Ha már a bajnokság kezdetétől játszhatott volna, örültem volna, ám így, a sorozat közepén már nem tudom használni. Ám játszania mégiscsak kellene, így vagy az Autópark-PVSK-ban jut majd szerephez, vagy kölcsönadjuk valamelyik NB I-es klubnak" - nyilatkozta Rátgéber László a Dunántúli Naplóban.

A 198 centis orosz center korábban huzamosabb időn át Pécsett edzett, de nem tudott megegyezni a Cassovia Kosice együttesével a vételárról, így játékengedély hiányában nem szerződhetett a Mecsekaljára.

Miután a klub átutalta a szlovákoknak az árat, Lisina lett az ötödik légiós, szerződése 2007-ig köti a PVSK-hoz. Információink szerint a kosarast kölcsönadja a BEAC-nak a pécsi együttes.

[origo]

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK