Vágólapra másolva!
Kedd óta nem Martin Matuschkowitz a Hypo Niederösterreich nőikézilabda-csapatának vezetőedzője, miután a klub vezetése úgy döntött, az 1976-ban játékosként olimpiai bajnoki címet szerző orosz Jurij Klimovnak szavaz bizalmat. A tréner pénteken, a Vác elleni KEK-meccsen mutatkozik be. Erősített a Dunaferr BL-ellenfele, a Podgorica szerződtette a sorozat eddigi legeredményesebb játékosát, Ljiljana Knezevicet.

Meglepetésre szezon közben váltott edzőt a Hypo Niederösterreich nőikézilabda-csapata, amely Martin Matuschkowitz helyett Jurij Klimovot nevezte ki vezetőedzőnek. Az orosz szakember eddig még soha sem dolgozott női együttes élén, sikereit 1995-ben az osztrák férfiválogatottnál érte el, míg klubedzőként 1994-97 között a HC Brucknél tevékenykedett.

Klimov - aki játékosként 1976-ban, Montrealban tagja volt a szovjet olimpiai bajnok válogatottnak - kedden kérte fel a bécsi klub, vegye át a szakmai munka irányítását. Elődje, Martin Matuschkowitz az edzői stábban dolgozik tovább. A 63 éves tréner szerződése három hónapra szól, debütálása a Vác elleni, pénteki KEK-mérkőzésen lesz. (Südstadt, 20.15).

"Nem vitás, váltásra volt szükségünk. Ha Klimov beválik, akkor három éves szerződést ajánlunk neki szezon végén. Hosszú távra tervezünk vele, csakúgy, mint a játékosokkal. Addig nem adom fel, míg nem nyerjük meg ismét a Bajnokok Ligáját" - nyilatkozta Gunnar Prokop, a Hypo menedzsere.

Felsőházban a Vác
Fölényes győzelmet aratott a Vác az Esztergom felett a nőikézilabda-NB I keddi
mérkőzésén. Sikerével a váci együttes bebiztosította helyét a felsőházi rájátszásban.
eredmény:
Vác - Esztergom 41-28 (21-14)


Prokop optimista a pénteki KEK-mérkőzés előtt, a menedzser úgy véli, a Hypo a párharc abszolút esélyese, hiszen a lehetséges ellenfelek közül a legkönnyebbet kapta ellenfélül. A bécsiek persze a legutóbbi, hazai 38-26-os bajnoki sikerre emlékeznek a legszívesebben, szerencsére Vura József együttesének is akad kellemes emléke, Vácott ugyanis Mátyás Augusztáék győztek 35-28-ra.

A bécsi összecsapást a moldáv Kovalcsuk testvérpár, a visszavágót pedig a belga Rosskamp. Rothkranz bíróduó irányítja majd, utóbbi március 19-én, este hatkor a Magyar Televízió kettes csatornája élőben közvetíti.