Vágólapra másolva!
"Szinte mindennel elégedettek vagyok, ami az elmúlt egy évben történt a magyar jégkorongsportban" - jelentette ki Studniczky Ferenc, a hazai szövetség (MJSZ) elnöke a Kanada elleni szezonzáró gálamérkőzés másnapján.

"Egy csodálatos, páratlan idény végén vagyunk. Olyan fantasztikus csapatokat láthattunk Magyarországon, mint például a 2002-ben világbajnok szlovák vagy az olimpiai és vb-címvédő kanadai, utóbbit kétszer is. Ezenkívül megalakult a Borsodi Liga, s ezáltal erősödött a bajnokság" - mondta Studniczky, aki megjegyezte: csak a divízió I-es vb-n elért negyedik hely miatt bánkódik, de a játékosok ott is mindent megtettek, hogy teljesítsék a célkitűzést, a dobogóra kerülést.

Az MJSZ egy éve megválasztott elnöke kitért a tervekre is: "Jövőre Bécsben rendezik az A csoportos vb-t, s azt tervezzük, hogy ismét vendégül látunk egy a világ élvonalához tartozó együttest. Ezzel kapcsolatban már puhatolódzó tárgyalások folynak az amerikai és a finn szövetséggel. Ezenkívül szerencsés lenne, ha megkapnák a divízió I-es vb rendezési jogát, igaz, a pályázatról elnökségi határozat még nem született. És amit még kívánni szeretnék, hogy az ob I valamennyi csapata fedett pályán játszhassa bajnoki mérkőzéseit."