Vágólapra másolva!
A Győri Graboplast ETO KC izgalmas mérkőzésen győzött a Ferencváros otthonában a nőikézilabda NB I keddi rangadóján, és így a Dunaferr akár már pénteken megvédheti címét.

Rájátszás, 1-4. helyért:
Ferencváros - Győri Graboplast ETO KC 23-25 (11-13)
gól: Uhrakova, Tóth 6-6, Pádár 5, Mravikova 4, Kocsik 2, illetve Görbicz 8, Borbás 6, Mehlmann 5, Bódi 3, Mörtel 2, Vérten 1.

Görbicz góljai és Sirina védései vezették be a mérkőzést, majd Nitescu kiállítása alatt megtört a Győr lendülete. Azonos létszám mellett aztán megint a vendégek akarata érvényesült, és a 12. percben már 8-2-re vezettek. Időkérést követően feljavult az FTC védekezése, és megkezdte a felzárkózást. A szezon végén távozó Sugár egyre többször védett sikerrel, s a hazaiak sorozatban ötször voltak eredményesek, igaz, közben győri büntető maradt ki. A szorossá vált csatát egészen a szünetig Uhrakova és Borbás gólpárbaja, valamint néhány vitatott bírói ítélet színesítette.

Remekül kezdte a második félidőt a fővárosi csapat, és a 34. percben - a találkozó során először - nála volt az előny (15-14). Az ETO sem hagyta magát, nem engedte ellépni riválisát, így fej fej mellett, váltott vezetéssel haladt a két gárda az amúgy agresszív, feszült hangulatú mérkőzésen.

Az idegek harcában és a nagy rohanásban valamelyest jobban összpontosított a Győr, még emberhátrányban is gólt dobott. Mindkét kapus sziporkázott, de a hajrában Sirina mindent hárított. A sikerrel a Dunaferr nyerte a legtöbbet, amely ha pénteken győz a vendég Vác ellen, megvédi címét. A Győr valószínűleg második lesz, és a következő idényben a BL-ben szerepelhet, míg az FTC-nek marad az EHF-kupa.