Vágólapra másolva!
1999-ben a Viborg, 2001-ben pedig az Ikast nőikézilabda-csapat ellen lépett pályára a Győr, s mindkét alkalommal elveszítette az EHF-kupa fináléját. A javításra ezúttal ismét a Viborg ellen nyílhat alkalom, Róth Kálmán tanítványai vasárnap 17 órakor a Magvassy Mihály Sportcsarnokban lépnek pályára a döntő első találkozóján.

Ha babonásak lennének a győri kézilabdás lányok, átkozhatnák a sorsot és a balszerencsét: harmadik EHF-kupa-döntőjükben ugyanis ismét hazai pályán kell kezdeni, márpedig ez korábban nem hozott sok sikert. Az ETO ezt megelőzően 1999-ben és 2002-ben játszott finálét, mindkétszer dán rivális ellen maradt alul: először a Viborgtól (24-21, 21-28), majd két éve az Ikast Bordingtól (30-25, 23-36) kapott ki úgy, hogy az első, hazai összecsapást nyerte az együttes.

A Viborg csúcsformában van, miként is lehetne azt jellemezni, hogy az együttes a bombaerős Slagelse előtt megnyerte a dán bajnokságot, s duplázásra készül. A csapatban két hiányzó biztosan akad, a kéztöréséből még lábadozó (de a hírek szerint egy hét múlva, vészhelyzetben már bevethető) Lotte Kiärskou, illetve Németh Helga, ők ketten a hírek szerint nem is utaznak el Győrbe.

Ott lesz viszont a pályán a többi klasszis, például Katrine Fruelund és a holland Natasja Burgers, akik kiválóan pótolták Kiärskout a bajnokságban, de említhetnénk a dán sztárok (Sko, Thorsen, Mikkelsen) mellett a francia világbajnok átlövőt, Leila Lejeune-t, illetve a másik két hollandot, Saskia Muldert és Olga Assinkot.

"A Viborgról sok felvételt kaptunk, így volt lehetőségünk feltérképezni a dánok játékát. Kiderült, hogy nagyon jól védekeznek hatos falat, s a kapuban is két klasszisuk van. Emellett lerohanásban is nagyon erősek, köszönhetően nagyrészt a két villámgyors szélsőjüknek. Felállt fal elleni támadójátékuk azonban nem annyira kiforrott, de a játékosok egyéni képességeikkel azért meg tudják oldani ezeket a szituációkat is" - nyilatkozta Róth Kálmán, a Győri Graboplast ETO trénere a Kisalföldnek.

A csapatban a szerb válogatott beállós, Ana Djokic sérült, ám mivel már edzett a héten, nem lenne meglepő, ha ott lenne a pályán. Nitescu és Mörtel sem teljesen egészséges, de úgy tűnik, rájuk biztosan számíthat a szakvezetés.

A találkozót az Ehrmann, Künzig német kettős vezeti, a találkozót a Sport1 élőben közvetíti.

a Viborg játékoskerete
kapusok: Louise Bager Nörgaard, Marie Staun, Valerie Nicolas
mezőnyjátékosok: Katrine Fruelund, Rikke Erhardsen Skov, Lotte Kiarskou, Leila Lejeune, Natasja Burgers, Berit Kristensen, Charlotte Höjfeldt, Németh Helga, Trine Troelsen, Camilla Thorsen, Ann Grete Nörgaard, Saskia Mulder, Henriette Rönde Mikkelsen, Silje Mari Berget, Olga Assink, Camilla Söndergaard.