Vágólapra másolva!
Kiegyensúlyozott mérkőzésen nem tudott előnyt kiharcolni a Győri Graboplast ETO nőikézilabda-csapata, amely az EHF-kupa döntőjének első találkozóján 27-27-es döntetlent ért el a dán Viborg ellen.

Női EHF-kupa-döntő, 1. mérkőzés:
Győri Graboplast ETO KC - Viborg HK (dán) 27-27 (13-13)
Győr, 3000 néző
vezette: Ehrmann, Künzig (németek)
gól: Görbicz 9/2, Mehlmann 6/1, Mörtel, Nitescu 3-3, Bódi, Djokic 2-2, Borbás, Kovacicova 1-1, illetve Mikkelsen 7, Assink, Skov 5-5, Mulder 4, Fruelund 2/2, Hojfeldt, Kristensen, Thorsen, Nörgaard (kapus) 1-1
hétméteresek: 7/3, illetve 3/2
kiállítások: 6, illetve 8 perc

Győr város zöld színbe öltözött, de ezúttal nemcsak a tavasz beköszönte miatt. A Magvassy Mihály Sportcsarnokban két zöld-fehér színű kézilabdacsapat lépett pályára egymás ellen, a hazai részről a Graboplast ETO, vendégoldalon pedig a dán Viborg együttese.

Az EHF-kupa eddig nem sok sikerélményt hozott a győri kézis lányoknak, az 1999-es és a 2002-es elveszített finálé után ismét egy skandináv, ismét dán gárda volt az ellenfél. Ráadásul egy olyan együttes, amely bombaformában, bajnokként várta az esztendő utolsó megmérettetését. Szokásos szurkolásukat azonban túlharsogta ezernyi torok, Győr ugyanis örömünnepre készült. A főszponzor először is egymillió forintos jutalmat tűzött ki a végső sikerért, a szurkolók pedig - ki-ki vérmérséklete szerint - eksztázisban éltették a kedvenceket.

A hírekkel ellentétben teljes kerettel jött a Viborg, ott volt a csapattal a sérült Németh Helga és Lotte Kiaerskou is, előbbi a dán szurkolók között videokamerával foglalt helyet, a utóbbi pedig a sajtóhelyet részesítette előnyben. Győri részről sem okozott nagy meglepetést Djokic szereplése, a szerb válogatott beállós sérült ujjal is vállalta a játékot.

Az első négy perc "dániai" rémálommal kezdődött, a Győr ugyanis az eddigi két kupadöntő hazai összecsapásán mindig jól kezdett és remekül játszott, s csupán a visszavágókon szaladt bele verésbe. Most viszont már három perc elteltével 0-3-at, a nyolcadik percben pedig 1-6-ot mutatott az eredményjelző.

Róth Kálmán időt is kért, Sirina helyett Petróczit állította a kapuba, míg a dán góloknál folyamatosan felugráló Kiaerskou összetűzésbe került egy helyi szurkolóval, aki közbenjárásunk ellenére sem volt hajlandó tudomásul venni, egy olimpiai bajnokkal áll (ül) szemben, akinek igenis joga van örülni csapattársai góljainak.

A szócsatát szerencsére egy győri feltámadás szakította félbe, Assink négy gólnál megállt, Nitescu legalábbis alaposan kitett magáért a védőfalban, a tompa hazai támadójátékon pedig Mehlmann segített, aki első négy találatából hármat is "cunderezett", azaz kissé belecsavarva juttatott a vendégkapuba. A 19. percben jött a legnagyobb mélypont, az addig kiválóan védő Nörgaard kapus ugyanis saját kapujából szerzett gólt (!), ennek ellenére a félidőre még összeállt úgy-ahogy a győri együttes, s 13-13-mal mehetett pihenőre.

Kell-e annál jobb kezdés, mint amit Bódi mutatott a második 30 perc elején? A csinos győri jobbszélső találatával először 14-13-nál szerzett vezetést a Győr, ám gyakorlatilag ezzel ki is merült a szélsőjáték repertoárja. Pedig Róth Kálmán mindent elkövetett, Juhász, Kovacicova, Bódi és Vérten is próbálkozott egyik, vagy másik szárnyon, teljesen eredménytelenül.

Mehlmann sem bombázott már olyan energiával, szerencsére Görbicz a 40. perc tájékán magára talált, s pazar egyéni alakításaival versenyben tartotta csapatát. A kapusok közötti különbség is érződött, amíg Sirina és Petróczi váltogatta egymást, addig Nörgaard váltótársa, a világbajnok francia Nicolas hetest és ziccereket védett.

A hajrára ugyan még egyszer nekidurálta magát a Győr és az 56. percben Djokic találatával 26-25-re vezetéshez jutott, ám az utolsó támadásokat Assink, Skov és Görbicz fejezte be eredményesen, beállítva ezzel a 27-27-es végeredményt.

A visszavágóra vasárnap, Aarhusban kerül sor, a Győr számára sokkal jobb játék és kapusteljesítmény, s igazi bravúr szükségeltetik, hogy a csarnokban bemutatott serleg egy évre a klub tulajdonába kerüljön.

A lefújást követően sikerült szóra bírnunk Lotte Kiaerskout, aki érdekes információval szolgált. "A kezemről kedden kerül le a gipsz, így van esély arra, hogy vasárnap, a kupavisszavágón már pályára lépjek én is. A bajnoki cím után nagy ünneplésben volt részünk, de Győrbe győzni jöttünk. Ha arra gondoltunk volna, elég a döntetlen, biztosan kikapunk. Meg is volt az esélyünk a sikerre, ám Görbicz szenzációsan játszott, vele egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni."

Róth Kálmán, a Győr vezetőedzője szerint van esély a visszavágón. "Nagy esélyt szalasztottunk el, mert a Viborg nem volt olyan remek formában, mint az elmúlt hetekben. Nem hiszem, hogy jobb csapat lenne nálunk, olyan játékvezetéssel, amilyet a dánok itt kaptak, mi is okozhatunk meglepetést Dániában."

Mocsai Lajos szövetségi kapitány, miután a helyi szurkolókkal megvitatta a válogatott legégetőbb kérdéseit, úgy vélekedett, a visszavágón bármi megtörténhet. "Kiegyenlített csata folyt a pályán, a dánok azért tudtak jó eredmény elérni, mert a biztos gólhelyzeteiket eredményesebben használták ki. Az ETO elég egyemberes volt, gondolok itt Görbicz játékára, hozzá még ha felnő egy-két ember, bármi megtörténhet. Biztos vagyok abban, hogy a visszavágóra kollégám hatásos taktikát dolgoz majd ki."

Pincési László