Vágólapra másolva!
Csütörtökön délelőtt 11 órakor a Vígszínházban rendezik a 2004 decemberében, Magyarországon megrendezésre kerülő 6. női kézilabda Európa-bajnokság sorsolását, amelyen a házigazda magyar válogatott és a 2002-es Eb-ről kijutó dán, orosz, norvég, francia kvartett mellett a selejtezőket sikerrel megvívó tizenegy együttes lesz érdekelt.

Összességében egyetlenegy váratlan eredmény sem született a nőikézilabda-Eb selejtezői során, így az előzetesen esélyesebbnek tartott 11 csapat várhatja a csütörtöki, budapesti sorsolást. Az első összecsapások után ugyan néhány párharcnál érlelődött a meglepetés, ám Horvátország ledolgozta háromgólos hátrányát Bulgáriával szemben, a németek is begyűrték Macedóniát, míg a szlovákok képtelenek voltak megőrizni hatgólos előnyüket Szerbia-Montenegró ellen, s végül 23-16-os vereséget szenvedve, 47-46-os összesítéssel estek ki.

Az Eb-re korábban a dániai kontinensviadalról már kvalifikálta magát Dánia, Norvégia, Oroszország, Franciaország és (a rendező jogán duplán) Magyarország is. Az Eb csoportsorsolására csütörtökön 11 órakor kerül sor a budapesti Vígszínházban.

a selejtezők eredményei:
Horvátország - Bulgária 29-23
továbbjutott:
Horvátország 50-47-es összesítéssel.

A résztvevők
Ausztria, Fehéroroszország, Horvátország, Csehország, Dánia, Spanyolország, Franciaország, Németország, Magyarország, Norvégia, Románia, Oroszország, Szerbia-Montenegró, Szlovénia, Svédország, Ukrajna.
Németország - Macedónia 29-24

tj:

Ausztria - Litvánia 31-30
tj:
Ausztria kettős győzelemmel.

Spanyolország - Lengyelország 31-28
tj:
Spanyolország kettős győzelemmel.

Szerbia-Montenegró - Szlovákia 23-16
tj:
Szerbia-Montenegró 47-46-tal.

Svédország - Svájc 32-22
tj:
Svédország 55-45-tel.

Fehéroroszország - Azerbajdzsán 24-20
tj:
Fehéroroszország kettős győzelemmel.

Szlovénia - Törökország 41-34
tj:
Szlovénia kettős győzelemmel.

Ukrajna - Portugália 27-23
tj:
Ukrajna kettős győzelemmel.

Csehország - Izland 24-18
tj:
Csehország kettős győzelemmel.

Románia - Hollandia 27-27
tj:
Románia 58-55-tel.

Előnyben a szlovákok, bajban a horvátok/sport/csapat/kezilabda/20040531meglepetesek.html?pIdx=1