Vágólapra másolva!
A legjobb litván nőikosárlabda-csapathoz szerződött Jolanta Vilutyte, aki a MiZo-PVSK, majd a Szekszárd együttese után a Lietuvos Telekomas Vilnius ajánlatát fogadta el.

Harmincöt évesen is vállalja a megmérettetést Jolanta Vilutyte, aki a napokban írta alá új szerződését a litván Lietuvos Telekomas Vilnius együttesénél. A Mi-Zo PVSK színeiben hat bajnoki és öt kupaaranyat szerző center féléves szekszárdi kitérő után igazolt a legjobb litván klubcsapathoz.

A pécsi klub honlapja szerint a csütörtökig még Pécsett tartózkodó népszerű játékos egy hete kezdett el edzeni, majd hazájában rövidesen bekapcsolódik új együttese felkészülésébe. A kosaras elmondta, hogy amolyan kiegészítő szerepre vállalkozik a balti országban egyeduralkodónak számító vilniusi együttesben.

Az 1969. december 14-én, Roksysban született, 190 cm magas Európa-bajnok játékos még pályára léphet Magyarországon is, a Lietuvos Telekomas ugyanis az Euroliga A csoportjában összekerült az Euroleasing-Orsi Sopronnal. (A csoportban még a cseh Brno, a francia USVO, a lengyel TS Wisla, az orosz Batyinszkaja Zvezda és az ukrán Kozacska Zaporozsje található.)