Vágólapra másolva!
A végletekig kiélezett csatában a címvédő Alba Volán-FeVita legyőzte a DAC-Invitel csapatát a jégkorong Borsodi Liga és Interliga pénteki rangadóján Székesfehérváron.

Borsodi Liga-, egyben Interliga-mérkőzés
Alba Volán-FeVita - DAC-Invitel 3-1 (0-1, 1-0, 2-0)
gól
: Tőkési (21.), Rusznyak (47.), Majoross (60.), illetve Ladányi (18.)

Sok kiállítás tarkította az első harmadot, s óriási nyomás nehezedett a vendégek kapujára, azonban Szuper Levente mindent védett. Sőt, Ladányi emberhátrányban hatalmas gólt lőtt (0-1). A fordulás után a hazaiak - létszámfölényben - 45 mp alatt betaláltak a tengerentúlról hazatért klasszis hálójába.

Szuper 1997. március 3-a óta, azaz 2797 nap után először kapott gólt a magyar bajnokságban. A folytatásban is az Alba Volán szorongatott, egyszer a kapuvas "mentett". A Dunaújváros időt kért, ettől erőre kapott, s már Budai Krisztiánnak is sok védeni valója akadt.

A 3. harmadban tovább gyorsította támadásait a Székesfehérvár, s végül a 47. percben a szlovák Rusznyak közelről mattolta Szupert. A DAC főleg kontrákra játszott, de ezúttal ez nem hozott sikert. A hajrában a dunaújvárosi kapus helyett mezőnyjátékos jött a jégre, azonban Majoross saját térfeléről könyörtelenül az üres kapuba lőtt, beállítva ezzel a 3-1-es végeredményt.