Vágólapra másolva!
A továbbjutást jelentő első hely megszerzéséért utazik a norvégiai Stavangerben rendezendő olimpiai selejtezőre a magyar jégkorong-válogatott. A csütörtöktől vasárnapig tartó tornán Pat Cortina szövetségi kapitány együttese Szerbia és Montenegró, majd Kína, végül a házigazdák együttesével mérkőzik.

Az első két rivális ellen szinte kötelező a győzelem, és gyaníthatóan a záró összecsapáson dől el, mely alakulat folytathatja a Svájcot, Dániát és Japánt már felvonultató kvalifikációs középdöntőben.

"Az maga lenne a csoda, ha onnan is továbbjutnánk és szerepelhetnénk a 2006-os torinói olimpián" - jegyezte meg Kovács Csaba, a szövetség szakmai alelnöke, akinek fia a válogatott csatára.

A kanadai-olasz tréner dolgát sok minden nehezítette: több kulcsjátékos sérüléssel bajlódik, a legismertebb hiányzó a szívproblémákkal kezelt Ocskay Gábor. Cortina viszont örült annak, hogy már két kiváló kapus áll rendelkezésére: a tengerentúlról hazatért Szuper Levente, valamint Budai Krisztián. Még nem dőlt el, hogy ki lesz az elsőszámú hálóőr.

Csak a viadal első helyezettje jut tovább. Ha a magyar csapat lesz az, akkor le kell mondania a február közepére tervezett nagyszabású gálát, amelyen a világ- és olimpiai bajnok, Világkupa-győztes kanadai, valamint a szintén a legjobbak közé tartozó szlovák és német gárda venne részt.

az olimpiai selejtezőre utazó keret
kapusok: Budai Krisztián, Halmosi Tamás, Szuper Levente
hátvédek: Horváth András, Kangyal Balázs, Lencsés Tamás, Sille Tamás, Szélig Viktor, zuna Roland, Tokaji Viktor, Tőkési Lajos
csatárok: Erdősi Péter, Fekete Dániel, Fodor Szabolcs, Gröschl Tamás, Hoffmann Attila, Kiss Gábor, Kovács Csaba, Ladányi Balázs, Majoross Gergely, Palkovics Krisztián, Peterdi Imre, Sándor Szilárd, Vas János, Vas Márton

a program
csütörtök:
Magyarország - Szerbia-Montenegró 15.00
Norvégia - Kína 18.30

péntek:
Magyarország - Kína 15.00
Norvégia - Szerbia-Montenegró 18.30

vasárnap:
Szerbia-Montenegró - Kína 13.00
Norvégia - Magyarország 17.00.