Vágólapra másolva!
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnökségi ülésén döntöttek arról, hogy Sterbenz Tamás váltja Rátgéber Lászlót a női válogatott kispadján - közölte Bodrogváry Iván főtitkár. A másik két jelölt Tursics Sándor és Tapodi Péter volt.

A 36 éves soproni szakember irányítása alatt júliusban az U20-as női együttes az elődöntőig jutott a franciaországi Európa-bajnokságon, s ezzel történetének legnagyobb sikerét aratta. Sterbenz korábban a Debreceni Vadkakasok, majd a BEAC-Újbuda vezetőedzője volt, de a legutóbbi idény végén doktori tanulmányai miatt jelezte a klubvezetésnek, hogy nem kíván maradni. Az egyetemisták felkészítését a legendás Balogh Judit vette át tőle.

"Jóleső érzés, hogy én lettem a befutó. Első teendőm a lányok nyári Eb-pótselejtezőre hangolása lesz, erre azonban nem szabad túlzott elvárásokkal gondolni. Az eredmények eléréséhez megpróbálom majd menedzseri tanulmányaimat is felhasználni, hiszen jelenleg a TF sportmenedzsment tanszékén tanítok, illetve írom a disszertációmat döntéselmélet témájában" - mondta a szakember, aki éppen egy évtizede vonult vissza az aktív játéktól. Pályafutása során Sopronban és Körmenden kosarazott.

Az előző szakvezető, Rátgéber egy hete jelentette be, hogy a jövőben nem kívánja irányítani a női válogatottat. A MiZo-Pécsi VSK sikertrénere 1994-től Buttás Pál és Killik László segítője volt a nemzeti együttesnél, s 1997-től dolgozott szövetségi kapitányként.

A szövetség szintén csütörtöki ülésén döntött arról, hogy a jövőben továbbra is Zsoldos András marad a férfi válogatott kapitánya. "Zsoldos Andrásnak a szeptemberi Európa-bajnoki selejtező végéig szólt a megbízatása, plusz egyéves opcióval. Bár a csapat nem vette sikerrel a kvalifikációt, az MKOSZ jövő októberig szerződést hosszabbított vele" - mondta Bodrogváry Iván főtitkár.

Az Atomerőmű SE vezetőedzőjeként is tevékenykedő Zsoldos tavaly novemberben Varga Mátyást váltotta, aki a sikertelen Eb-selejtező után, februárban távozott posztjáról.