Vágólapra másolva!
A csütörtöki 33-30-as siker után másodszor is legyőzte Szlovéniát az Európa-bajnokságra készülő nőikézilabda-válogatott. A Zalaegerszegen, zárt kapuk mögött rendezett összecsapáson 29-25 lett a végeredmény, a csapat legeredményesebbje a hétgólos Kindl Gabriella volt. A kapitány szűkítette keretét, amelyből Szrnka Hortenzia és Siti Beáta maradt ki.

Nézze meg képgalériánkat!

eredmény, felkészülési mérkőzés
Magyarország - Szlovénia 29-25 (14-13)
a legjobb dobók:
Kindl 7, Radulovics 6, Ferling 5, illetve Freser 7, Derepasko 4

Teljesen átszervezett csapattal lépett pályára pénteken a magyar nőikézilabda-válogatott, amely a csütörtöki, 33-30-as siker után újra, ezúttal zárt kapuk mögött megmérkőzött Szlovénia legjobbjaival.

Kiss Szilárd szövetségi kapitány mindenkinek lehetőséget kívánt biztosítani, akik egy nappal korábban nem léphettek pályára. A lelátóra ezúttal Kulcsár, Balogh, Kirsner, Sirina és Siti Eszter ült fel, a kezdőcsapatban Sugár kapott lehetőséget kapuban, míg beállóban Bohus, a két szélen pedig Nagy Ivett és Lovász játszott.

Az első játékrész 14-13-as eredménye után végül 29-25-ös siker született, a találkozó legjobbja az ezúttal támadásban több szerepet kapó Kindl volt, aki hét gólt is szerzett.

A sérültekkel kapcsolatban Tállay András, a csapat orvosa elmondta, Tóth ugyan vállsérüléssel bajlódott, de már felépült, s teljes értékű munkát tud végezni, míg Nagy Ivett is túl van a tüszős mandulagyulladáson. A két összecsapás egyetlen vesztese Farkas Ágnes, akinek még a csütörtöki összecsapás alatt ellopták a melegítőfelsőjét.

A magyarok hétfőtől Debrecenben edzőtáboroznak, amit biztosan lehet tudni, hogy Szűcs Gabriella, a DVSC játékosa is a keret tagja lesz. Azt már csütörtökön is suttogták, hogy pénteken egy fővel biztosan szűkíti keretét a kapitány, ehhez képest Kiss Szilárd két játékosnak köszönte meg egyelőre a közös munkát: a jövő héten Szrnka Hortenzia és Siti Beáta már nem készül az együttessel, de várhatóan Pálffy Zsuzsanna is hasonló sorsra jut, őp azonban még ott lesz a cívis városban.

Információink szerint a legnagyobb csata éppen szélsőposzton várható: jobb oldalon Balogh Beatrix helye a legbiztosabb, mellette várhatóan Lovász Zsuzsanna kerül majd be a csapatba. Balszélen viszont előfordulhat, csak egy játékos fér be a szűk, 16-os keretbe.

A csapat csütörtökön 17.45-től, pénteken pedig - zárt kapuk mögött - 15 órától Románia ellen vív két mérkőzést.