Vágólapra másolva!
Fennállása legnagyobb erőpróbáján van túl az Alba Volán jégkorong-csapata, miután pénteken lejátszotta első mérkőzését az IIHF Kontinentális-kupa szuperdöntőjén, a székesfehérvári jégcsarnokban. Most, hogy az NHL küzdelmei szünetelnek - s meglehet, el sem kezdődnek - az orosz éllovas Dinamo Moszkva számít a földkerekség legerősebb klubcsapatának.

Nos, a moszkvaiak tíz NHL-hokissal álltak ki pénteken a házigazdák ellen, és ugyan 8-0-s győzelmet arattak, de 24 percig tartotta a 0-0-s döntetlent a magyar bajnok. Aztán viszont 36 perc leforgása alatt kapott egy nyolcast - ebből Budai Krisztián hetet, a 17 éves Hetényi Zoltán egyet -, és igazolta a papírformát.

Pat Cortina (Alba Volán): Az első harmad álomszerűen sikerült, szerencsénk is volt, akkor még Krisztián remekül védett. Aztán elkapott bennünket a hév, gólt akartunk ütni, ezt pedig kíméletlenül kihasználta ellenfelünk. Most már Budai is meg-megingott, kaptunk egy-két peches gólt, és beköszöntött a realitás. Meg kell mondanom, csütörtökön megnéztem az oroszok edzését, és izomlázat kaptak az arcizmaim, mert újra meg újra leesett az állam a csodálattól. Nem is engedtem a fiúknak, hogy megnézzék az ellenfél gyakorlását, mert ha látják, hogyan tudnak hokizni, ki sem mernek állni ellenük... Az lehet, hogy az első harmad után sok néző csodában reménykedett, én azonban tudtam, a jégen nincsenek csodák. Legalább ennyivel jobb a Dinamo. Egyébként láttam előzőleg a moszkvaiak bajnoki meccsét a Lada Togliatti ellen, most jobban játszottak.

Vlagyimir Krikunov (Dinamo Moszkva): A Lada ellen pocsék formát fogtunk ki, akárcsak most az első harmadban. Aztán ütöttünk két szerencsés gólt, és ez feloldotta a gátlásokat. A továbbiakban szeretnénk javulni, és maradandó élményt okozni a rokonszenves magyar közönségnek - s persze azoknak a hűséges szurkolóinknak is, akik elkísértek bennünket Fehérvárra. Többen kérdezték, Martin Havlat, az Ottawa Senators cseh sztárja miért nem jött el velünk erre a tornára. Nos, azért, mert január első napjaiban olyan anyagi követelésekkel lépett fel, amelyeket nem tudtunk, és nem is akartunk teljesíteni. Csak alibizett, az eddigi 13 meccsünkön összesen két gólt ütött, kiábrándító volt a játéka - csak pénzpocsékolás lett volna, ha tovább fizetjük.

A torna nyitómérkőzésén a szlovák HKM Zvolen 6-1-re verte a Milano Vipers együttesét.

Forrás: [origo]
Jan Jasko

Jan Jasko, a Zvolen edzője, aki korábban két évig az Alba Volánt, s a magyar válogatottat is irányította: - Erős ellenfelet győztünk le. Az alap a szigorú védekezés volt, ezt jól építettük fel, s ebből tudtunk gyorsan támadni. Ha pedig szorult a kapca, ott volt a remek napot kifogó Krizan kapus.

Michal Handzus, a Zvolen és a Philadelphia Flyers sztárja: - Korán ütöttük az első gólt, s ez sokat segített, mert az ellenfélnek ki kellett támadnia. A nagy feladat a vasárnapi, Dinamo Moszkva elleni meccs lesz. Ami az NHL szezonját illeti, egyre csökkennek az esélyei annak, hogy ebben az idényben jégre lépjünk. Ha a január 14-re kitűzött tárgyalás nem hoz eredményt, végképp elmarad a szezon. Amúgy részben örülök is ennek, mert hét éve nem voltam otthon, jól esik egy kicsit hazai jégen hokizni. A pénz nem számít!

Adolf Insam, a Milano edzője: Három éve megvertük a Zvolent, de az más csapat volt. Most ők alkotják a világ egyik legerősebb hokigárdáját. Észbontóan gyorsak, néhány kiugrással eldöntötték a meccs sorsát.

Ch. Gáll András