Vágólapra másolva!
A nőikosárlabda NB I vasárnapi mérkőzésén a PVSK idegenben 12 ponttal legyőzte a BSE együttesét, s így Rátgéber László csapata továbbra is hibátlan teljesítménnyel vezet a bajnokságban.

Meglepetést szimatolt az ínyenc közönség, vagy csak Európa egyik legjobb nőikosárlabda-csapatának vendégszereplése töltötte meg zsúfolásig nézőkkel a BSE városmajori csarnokát - nem tudni. Akárhogy is, jól tette, aki megtekintette a BSE-PVSK összecsapást a pontvadászat tizenharmadik fordulójának zárásaként.

A női NB I vasárnapi mérkőzésén:
BSE-MiZo - Pécsi VSK 72-84 (21-23, 14-20, 22-14, 15-27)
Városmajor, 1000 néző, vezette Valovics, Ádám
BSE: Horváth Zs. 8, Holland-Corn 30, Kosjár 11, Perovic 11, Hagara 8. Csere: Szondy 0, Varga R. 0, Papp K. 4.
Pécs: Iványi 19, Fegyverneki 3, Károlyi 10, Béres 11, Branzova 10. Csere: Vilipic 16, Dapo 15, Semsei 0.

A hazaiaknál a szétesett Szolnokból pénteken igazolt válogatott Papp Krisztina csak a kispadon kezdett, a második negyed elején lépett először pályára - de ebben nem volt sok köszönet: első öt dobását elrontotta, végül 4 ponttal, 1/6-os mezőnymutatóval fejezte meg az összecsapást.

Annál jobban játszott Kedra Holland-Corn, a BSE amerikai hátvédje. Számolatlanul szórta a triplákat, Fegyverneky Zsófia, a vendégek fiatal kosarasa nemigen volt képes lefogni a világklasszis irányítót. Holland-Corn 30 pontig jutott, 10/18-as mezőnymutatóval, triplából egészen kivételes, 6/8 volt a mérlege. Emellett kiharcolt 10 személyit, leszedett három lepattanót, adott ugyanennyi gólpasszt és volt két labdaszerzése is.

A vendégek igazi csapatmunkával ellensúlyozták Holland-Corn klasszisát: hatan is legalább tíz pontot dobtak, közülük ismét Iványi Dalma volt a legjobb 19 ponttal, 7 gólpasszal, 2-2 lepattanóval és szerzett labdával.

A két pont sorsa a negyedik negyed elején dőlt el: ekkor 83 másodperc alatt 8 pontot szereztek a pécsiek, egyet sem kaptak, és ezzel összeroppantották az addig derekasan harcoló BSE-t.

Rátgéber László, a Pécs edzője: "Sajnos, csak hét játékos alkotja a rotációnkat, a sérült Hlede, Keller és Szakács nagyon hiányzik. Ilyen kevés játékossal nem könnyű teljesíteni a kettős - bajnoki és Euroliga - helytállást. Fáradt volt a csapat, de a negyedik negyed elején sikerült megfelelően összpontosítani. Sajnálatos, hogy a játékvezetők nem abban a felfogásban vezették a találkozót, ahogyan azt az Euroligában megszoktuk. Nehéz kétféle igénynek eleget tenni. Mindenesetre nagyon örülök, hogy hozzájárultunk a közönségsikerhez, ahhoz, hogy megteljen a városmajori csarnok."

Déri Csaba, a BSE szakvezetője: "Büszke vagyok arra, hogy három negyeden keresztül egyenlő ellenfelei voltunk Európa egyik legjobb csapatának. Talán egyszer négy negyeden át is sikerülni fog. Magam is izgatottan vártam Papp Kriszta bemutatkozását. Lámpalázas volt, s még nem is tudja fejből a támadási variációinkat. Sebaj, lesz ez még sokkal jobb is."

Ch. Gáll András