Vágólapra másolva!
A TEVA-VasasPlaket nagy csatában egygólos győzelmet aratott a szerb-montenegrói Nis otthonában, míg a Domino-BHSE az orosz Csehovot verte idegenben 15-11-re a férfivízilabda Euroliga negyedik fordulójában. A LEN-kupa negyeddöntőjében kiesett a Szeged-Beton VE, miután hazai pályán is kikapott az olasz Savonától.  

Nis (szerb-montenegrói) - TEVA-VasasPlaket 6-7 (2-1, 1-1, 1-2, 2-3) magyar góldobók: Varga D. 3, Steinmetz Á. 2, Mátyás, Vindisch 1-1

A találkozó elején kiegyenlített játék folyt a medencében, ám a vezetést rendre a hazaiak szerezték meg. A harmadik negyed elején - először a találkozó folyamán - kétgólosra növelte előnyét a nisi csapat, ám ekkor Varga Dániel és Steinmetz Ádám villanásával egyenlített a magyar gárda.

Az utolsó felvonásban ismét a szerbek jutottak előnyhöz, de Földi Sándor legénysége - és főleg az újabb két találatot szerző Varga - megrázta magát, és sorozatban dobott három góllal eldöntötte az összecsapást. A hazaiak a hajrában már csak szépíteni tudtak.

"Gratulálok az egész csapatnak, hogy sikerült megfordítani a mérkőzést. Nehéz találkozón, nagy csatán vagyunk túl. Lassan lendültünk játékba, de fejben összeszedtük magunkat, így a záró játékrészben képesek voltunk eldönteni az összecsapást" - mondta Földi.

A Vasas mostani győzelmével - két fordulóval a csoportkör vége előtt - gyakorlatilag negyeddöntős.